2010.12.27. 12:47
Navracsics: Biztosan lenne mit szépíteni
A kormánnyal szemben, egy-egy jogszabállyal kapcsolatban megfogalmazódó bírálatok csupán félelmek, s általában nem a törvény normaszövege okozza az ellenkezéseket, hanem az abból levont különböző hipotézisek – mondta el Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTI-nek adott év végi interjúban.
Így legyen szó a Költségvetési Tanácsról, amely hatásköreit tekintve erősödik, vagy az Alkotmánybíróságról (Ab), amelynek hatásköre egy részterületen ugyan szűkült, de még így sem szűkebb az átlagos európai normáknál, vagy pedig a médiatörvényről, amelynek esetében az egyes rendelkezésekkel kapcsolatos kritika nem erősebb a szokásosnál inkább félelmet fogalmaznak meg a kabinettel szemben – tette hozzá Navracsics.
A miniszter szerint a kormány egészének tevékenységével, a gazdasági válság kezelésével például a közigazgatási reformmal kapcsolatban elismerő megjegyzéseket hallani.
Annyi munka torlódott fel 2010-ben a kormány előtt, hogy biztosan lehetne szépészeti megjegyzéseket tenni, ám annak, amit elterveztek, jó részét el is végezték és ezzel sikerült stabilizálni Magyarország helyzetét, mondta el Navracsics Tibor.
A hiányosságok között említette, hogy terveik egy részét nem ismertetik elégszer, nem állítanak megfelelő érvrendszert a nyilvánosság számára. Intenzívebbé kell tenni az érvelést a kormány lépései mellett. Különösen akkor, amikor egy-egy váratlan vagy gyorsan végigvitt döntésről van szó, hiszen ilyenkor sok esetben a közvélemény a döntéshozók mögött kullog – mutatott rá a miniszter.
2010-ben bizonyos területeken gyorsan kellett lépni azonban a miniszter reméli, hogy 2011-ben a törvényhozás terén sikerül egy kiegyenlítettebb munkaterhelést elérni. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium jövő évi kiemelt feladatai között említette a magyar EU-elnökséggel összefüggő romastratégia kidolgozását, a közigazgatás átalakításának folytatását, a nagy kódexek (Polgári törvénykönyv, Büntető törvénykönyv) újraalkotását. Szeretné, ha jövőre hatályba lépnének a kormány-tisztviselői életpályamodellt megalapozó törvények.