2011.01.06. 06:00
A búzától a hamburgerig minden drágulni fog
A múlt hónapban olyan mértékben emelkedtek az élelmiszerárak, amely még a 2007-2008-as élelmiszerárkrízist is felülmúlja – jelentette az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
A római székhelyű szervezet nyomatékosította: önmagában nem jelent krízist a decemberi csúcspont, ám Abdolreza Abbassian, a FAO vezető közgazdásza elismerte, hogy a helyzet intő jelként szolgálhat. Hozzátette: botorság lenne azt hinni, hogy a múlthavi érték jelentette a tetőpontot.
Az élelmiszerárak mostani emelkedése felerősíti azokat a hangokat, amelyek a 2007-2008-as krízis visszatérésétől tartanak. Egyelőre a szegény országoknak nem kell olyan mértékű problémákkal szembenézniük, mint akkor. Két éve a világ legszegényebb államaiban, például Haitin és Bangladesben hullámokban törtek ki éhséglázadások, amikor a mezőgazdasági termékek hirtelen, ugrásszerűen megdrágultak.
Az akkori élelmiszerár-robbanás azonban nem csak a világ nyomorban élő országait érintette, jóllehet a legsúlyosabb társadalmi problémákat az elmaradott régiókban okozta a krízis. A 2007-2008-as élelmiszerválság érzékenyen érintette a fejlett országokat, különösen azok élelmiszeriparát is. Az élelmiszeripari alapanyagok árától olyan erősen függő cégek, mint a McDonald’s, vagy a Kraft Foods kénytelenek voltak számottevő mértékben emelni kiskereskedelmi áraikat, mindez pedig jelentősen emelte az inflációt. A válság előestéjén az eurozóna így kialakult pénzromlási mutatója jóval az Európai Központi Bank által kijelölt cél felett volt.
A FAO által alkalmazott árindex egy komplex kosár, amely különböző alapvető élelmiszereket tartalmaz. Az index mértékét meghatározza a különböző gabonafélék, a rizs, az olajos magvak, a tejtermékek, a cukor valamint a húsfélék árának alakulása. Ez az index decemberben 214,7 pontra, azaz novemberhez képest csaknem 4,2 százalékkal emelkedett. A FAO élelmiszerár-indexe ezzel elérte a legmagasabb pontot a mérések kezdete, 1990 óta. Összehasonlításul: a 2007-2008-as élelmiszerkrízis idején a legmagasabb érték 213,5 pont volt 2008 júniusában.
A szervezet ugyanakkor rámutat: enyhíti a helyzetet, hogy a rizs ára viszonylag stabil, ára egyelőre messze van a rekord árfolyamától. A rizs ára azért fontos, mert ez a termény jelenti a globális élelmiszerbiztonság egyik legfőbb biztosítékát azzal, hogy a Föld – elsősorban Afrika és Ázsia – mintegy hárommilliárd lakójának jelenti a legfőbb táplálékot.
Vannak azonban aggasztó fejlemények: a rizs mellett a másik legfontosabb alaptáplálék, a búza ára meredeken emelkedik, elsősorban a kedvezőtlen betakarítási, aratási mennyiségek miatt.
„Jelenleg egy drágulási időszakot élünk” – figyelmeztetett Abbassian, ugyanakkor rámutatott arra, hogy az alapvető gabonafélék – és különösen a rizs – ára még így is a 2007-2008-as élelmiszerár-krízis idején tapasztalt árszínvonal alatt helyezkedik el. „A világszintű élelmiszerbiztonság szempontjából a a legfontosabb alaptáplálékok és kritikus mezőgazdasági termékek a gabonafélék és a rizs, nem pedig a cukor, az olajos magvak vagy a húsfélék” – tette hozzá Abbassin.
A FAO index drámai emelkedését ugyanis legfőképp az olajos magvak, húsok, és a cukor okozza, legutóbbi nemrégiben harminc éves árcsúcsot döntött. A mezőgazdasági termények drágulása azt eredményezheti, hogy az élelmiszerek nemzetközi kereskedelmére elköltött összeg 2011-ben csúcsot dönthet, miután tavaly már másodszor 1000 milliárd dollárt meghaladó szinten tetőzött. Tavaly novemberben a FAO 1026 milliárd dollárra növelte a 2010-re vonatkozó előrejelzését, amely csaknem 15 százalékkal haladja meg a 2009-es szintet, és nagyon közel áll az élelmiszerkrízissel sújtott 2008-as értékhez. Abban az évben a világon 1031 milliárd dollárra rúgott az élelmiszerek nemzetközi kereskedelmének forgalma.