2011.01.13. 13:11
A Világbank még adott egy kis időt a dollárnak
A tőkebeáramlások, amelyek a feltörekvő országokban az élénkülés hajtóerejének számítanak, kockázatokat jelentenek a globális növekedés szempontjából, mert váratlan deviza- fluktuációkat idézhetnek elő, és így "tartós kárt" okozhatnak egyes országoknak.
Többek között ez olvasható a washingtoni székhelyű pénzintézetnek a világgazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisában. Hans Timmer, a Világbank fejlődési kilátásokkal foglalkozó igazgatója a Bloombergnek elmondta: bár a megnövekedett tőkebeáramlás a fejlődő országok többségét segítette, a közepes bevételekkel rendelkező országokban a jelenség gondot okozhat. Timmer az eszköz buborékok kialakulásának veszélyére, illetve a hirtelen devizaárfolyam-emelkedés kockázatára figyelmeztetett.
A Világbank szerint a globális növekedés idén változatlanul 3,3 százalékos lesz, ami lassulást jelez a 2010-ben jósolt 3,9 százalékhoz képest. Ám a szervezet azt jósolja, hogy a lassulást, amely a fejlődő országokban kapacitáskorlátozásokat, a fejlett országokban pedig struktúraváltást jelez, 2012-ben már gyorsabb, 3,6 százalékos növekedés követi.
A Világbank azt jósolja, hogy Kína idei növekedése 8,7 százalékra lassul a tavalyi 10 százalékról, India növekedése pedig 8,4 százalékos lesz a tavalyi 9,5 százalék után. Az euróövezetnek szintén 1,4 százalékos lassulást prognosztizál a Világbank a tavalyi 1,7 százalék helyett.
A szervezet meglátása szerint az általános is szilárd növekedés ellenére a világ gazdaságának fejlődése nem teljesít elég jól ahhoz, hogy ellensúlyozza a válság évei alatt elszenvedett károkat.
A washingtoni székhelyű nemzetközi bank szerint a dollár valószínűleg még "hosszú időn át" domináns tartalékvaluta marad. Azonban végső soron a fokozatos elmozdulás új, további valuták felé mind valószínű, mind pedig kívánatos". A Világbank emlékeztet arra, hogy az elmúlt években a dollár és az euró értéke jelentősen változott, ez pedig csökkenti a két deviza stabilitását, ami a legfontosabb tényező a globális tartalékvaluták esetében.