2011.01.21. 13:21
Diszkótragédia: minden gyanúsított szabadlábon
Szabadlábon védekezhet a szombat éjszakai budapesti diszkótragédia hatodik gyanúsítottja is, miután a kerületi ügyészség nem indítványozta az előzetes letartóztatásba helyezését - tudta meg a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől pénteken az MTI. kiderült, egy volt rendőr is lehetett a West Balkán szórakozóhely biztonsági őrei között.
Skoda Gabriella azt mondta: nem állnak fenn a kényszerintézkedés feltételei, ezért nem kezdeményezték a letartóztatást. Kedden, illetve szerdán a másik öt gyanúsított is szabadlábra került. Esetükben még a rendőrséggel egyezően az ügyészség is kérte az előzetes letartóztatás elrendelését, mert szerintük szabadlábon hagyásuk esetén feltételezhető, hogy meghiúsítanák, megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság azonban úgy vélte, még az alapos gyanú feltételei is hiányoznak, így szabadlábra helyezte a gyanúsítottakat.
A hatodik gyanúsítottat kedden vették őrizetbe, a rendőrség korábbi közlése szerint a tragédiával végződő rendezvény szervezésében működött közre. A Cs. J. monogrammal jelölt férfit több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt állították elő, majd vették őrizetbe. A BRFK az ő esetében is kezdeményezte az előzetes letartóztatást.
Szombat éjszaka a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány közlése szerint fulladás okozta. A terézvárosi jegyző szerdán 90 napra bezáratta a szórakozóhelyet.
Volt rendőr is lehetett a biztonsági őrök között
Egy volt rendőr is lehetett a West Balkán szórakozóhely biztonsági őrei között - erről Hatala József országos rendőrfőkapitány beszélt egy más témában tartott pénteki, budapesti sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre. Szombat éjszaka a Nyugati téri szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány másnapi közlése szerint fulladás okozta. A terézvárosi jegyző szerdán 90 napra bezáratta a szórakozóhelyet. Hatala József altábornagyot pénteken arról kérdezték, hogy a szórakozóhely biztonsági őrei között voltak-e rendőrök. Mint mondta, erre nem áll módjában válaszolni, mert ez még nem tisztázott.