2011.01.19. 07:37
Nem várhatnak a reformok
Foglalkoztatáspolitikai ösztönzők nélkül nem járhat sikerrel az Európa 2020 stratégia
Mind a kínálati, mind a keresleti oldalon be kell avatkozni az uniós foglalkoztatásba, hogy az EU sikerrel túljusson a válságon – jelentette ki Andor László foglalkoztatásért felelős biztos az Európai Unió munkaügyi és szociális minisztereinek, államtitkárainak kétnapos ülését lezáró sajtótájékoztatón. A kínálati oldalt képviselő oktatási, képzési programok és a keresleti oldalt érintő, a fiatalok, idősek és a szülés után lévő anyák helyzetét javító rendszerek egyaránt reformra szorulnak a biztos szerint.
Az EU miniszterelnökei év végén fogadták el az Európa 2020 programot, amely célként tűzi ki a közösség jelenlegi 65 százalékos foglalkoztatási szintjének 75 százalékra emelését az évtized végére. Andor szerint, hogy a vállaltak teljesíthetők legyenek, a foglalkoztatást elősegítő szerkezeti reformokat már most meg kell kezdeni. Az összkép meglehetősen egyenetlen: néhány országban már ma is jók a mutatók, bizonyos tagállamok viszonylag kevés veszteséget szenvedtek el a foglalkoztatás terén a válság ideje alatt – tette hozzá Andor. Annak érdekében, hogy a célkitűzések teljesüljenek, nemcsak a fiatalok, de az aktív idősek foglalkoztatását is növelni kell. 2012 az aktív időskor éve lesz, amelyben az 50 felettiek oktatását és egészségét célzó programokat indít majd az EU.
A tagállamok foglalkoztatáspolitikai céljainak megvalósítását támogatja az Európai Szociális Alap (ESZA) is, bár a válság miatt a források felhasználása rosszabb hatásfokkal működik – jelentette ki Andor. A rendelkezésre álló összegek körülbelül 25 százaléka jutott már el a végső felhasználókhoz. A 2013-ig tartó kerettel a legnagyobb mértékben Lengyelország él.
A cikk folytatása itt olvasható!