2011.01.17. 07:20
Ötezer gázfogyasztó esett a két szék közé
A Tigáz Zrt.-nek közel ötezer olyan lakossági ügyfele maradt 2011. január 1-jétől is a társaság egyetemes szolgáltatásában, aki eredetileg át akart menni az EMFESZ Kft.-hez.
Bár e fogyasztók végül elestek volna az EMFESZ által kínált 8 százalékos gázárkedvezménytől, mert felfüggesztették a kft. kereskedői engedélyét, ha váltottak volna, három hónapig így is olcsóbban kapnák a gázt. Erre az időre ugyanis a Tigáz tarifáinál alacsonyabbat kínáló Főgáz Zrt.-t jelölte ki a Magyar Energia Hivatal (MEH) a Tigáz területén lévő, egyetemes szolgáltatásra jogosult EMFESZ-fogyasztók végső menedékes szolgáltatójaként.
Az EMFESZ-nél azt mondták lapunknak, hogy cégük szabályszerűen, az érintett fogyasztóktól kapott meghatalmazás alapján kezdeményezte tavaly novemberben közel ötezer lakossági fogyasztó átléptetését, amelynek január 1-jén kellett volna megtörténnie. Csakhogy meglátásuk szerint a Tigáz – megszegve a vonatkozó kormányrendeletet és a gáztörvény végrehajtási rendeletének két pontját is – nem adta át az érintett felhasználók kapacitásait, és nem módosította az átlépő fogyasztók elosztási szerződését sem. Emiatt 2011. január 1-jével egy fogyasztó sem lépett át a Tigáztól az EMFESZ-hez.
A kft. ugyanakkor elismerte, hogy kiderült: közel kilencszáz fogyasztónál valóban fennállt átlépést akadályozó körülmény, arra viszont a cég nem kapott magyarázatot a Tigáztól, hogy miért akadályozta meg a maradék közel négyezer felhasználó kereskedőváltását, azok akarata ellenére. Ezért az EMFESZ a múlt év végén az ügy azonnali kivizsgálását kérte a MEH-től. „A vizsgálat folyik” – erősítették meg lapunknak a hivatalnál, hozzátéve, hogy több más kereskedőváltással kapcsolatos eset is terítéken van.
A cikk folytatása itt olvasható!