2011.02.10. 18:52
Szabadlábon a volt külügyi államtitkár
Horváthnét azzal gyanúsítják, hogy társaival a magyar államnak összesen csaknem 7 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott.
Szabadlábra helyezte Horváthné Fekszi Márta volt külügyi államtitkárt, Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjét és Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság; az ügyészség fellebbezett a határozat ellen, így az nem jogerős. A három érintett előzetes letartóztatását a Központi Nyomozó Főügyészség előző nap kezdeményezte a moszkvai kereskedelmi képviselet ingatlanjának elidegenítésével kapcsolatban. A kedden őrizetbe vett gyanúsítottak a nyomozóhatóság szerint - az árfolyamveszteségre is tekintettel - a magyar államnak összesen csaknem 7 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.
Dezső Antal, Tátrai Miklós ügyvédje a tárgyalás után újságíróknak elmondta, hogy a bíróság szerint nem álltak fenn az előzetes letartóztatás feltételei, semmilyen kényszerintézkedés nem indokolt a gyanúsítottakkal szemben. Papp Gábor, Horváthné Fekszi Márta védője "jogszerűnek és tisztességesnek" nevezte a döntést.
A bíróság épületéből távozó gyanúsítottak egyike sem nyilatkozott a sajtó képviselőinek.
A csütörtök délelőtt kezdődött tárgyaláson mintegy egy órán keresztül hallgatták meg a volt államtitkárt, majd a másik két gyanúsított következett.
A megalapozott gyanú lényege szerint az akkori moszkvai magyar nagykövet - a Külügyminisztérium mint vagyonkezelő nevében eljárva - érvényes felhatalmazás hiányában, a vagyonkezelésre vonatkozó jogszabályok megkerülésével 2008. március 14-én szerződést írt alá egy ismeretlen tulajdonosi hátterű, külföldi bejegyzésű társaság képviselőjével a magyar állam tulajdonát képező, a külügyi tárca vagyonkezelésében lévő moszkvai kereskedelmi képviselet ingatlanának elidegenítéséről.
A szerződés 23,6 millió amerikai dollár vételárat tartalmazott, amely jelentősen alacsonyabb összeg az ingatlan moszkvai piaci forgalmi értékénél. A vevő cég közvetlenül a szerződéskötést követően a vételárból 21,3 millió dollárt utalt át a magyar állam részére, ezt az összeget az MNV Zrt. értékesítési bevételi számláján írták jóvá, és 3,5 milliárd forintra konvertálták át.
Az ügyészség szerint a jogszerűtlenül megkötött, előnytelen szerződésről mind Horváthné Fekszi Márta akkori államtitkár, mind pedig Tátrai Miklós tudott, ennek ellenére azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy az értékesítés még nem történt meg.