2011.05.27. 12:09
53 millió euró a tét a Wembleyben
Szombaton a londoni Wembley Stadionban rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2010/11-es idényének fináléját. A mérkőzést Kassai Viktor dirigálja.
A szombati Bajnokok Ligája-döntőben győztes klub 53 millió euróval többet kasszírozhat ellenfelénél, összesen 126 millió eurót, azaz egy magyar élvonalbeli futballcsapat éves költségvetésének több mint negyvenszeresét.
A BL hivatalos szponzora, a MasterCard megbízásából készült tanulmány szerint a vesztes csapat sem jár rosszul, ugyanis 73 millió euró nyereséggel számolhat. A bevételek mindkét esetben a hivatalos díjazásból, a játékosok értéknövekedéséből, valamint a megugró televíziós, és médiajogdíjakból adódnak.
Az elemzés alapján a londoni finálé 17,5 millió euróval hoz többet az európai gazdaságnak, mint a tavalyi végjáték: a kontinens gazdasági forgalmára gyakorolt hatás becsült értéke idén mintegy 369 millió eurót tesz ki. A bevétel jelentős részét főként a szurkolók utazási és szállásköltségei jelentik. Emellett a rajongók jelentős összegeket költenek reklámpólókra, ételre és italra, milliók nézik majd a mérkőzést bárokban, éttermekben, vásárolnak fogyasztói cikkeket, és várhatóan a mérkőzésre kötött sportfogadások száma is megugrik majd.
London 110 ezer szurkolót vár az eseményre. Az ottani vállalkozások 52 millió eurós bevétellel számolhatnak, amely elsősorban vendéglátásból, sportemléktárgyak értékesítéséből, reklámmegrendelésekből és események bevételeiből származik.
A brit fővároson kívül a részt vevő csapatok otthonában is jelentős, mintegy 18 milliós gazdasági fellendülés várható a mérkőzés hatására. A legnagyobb tengerentúli érdeklődést Dél-Amerikában várják, mivel a kontinensről összesen 12 futballista érintett a BL-döntőben, ráadásul Mexikótól Argentínáig a népesség mintegy 40 százaléka spanyol kulturális örökséget ápol, így rekordbevételre számíthatnak a dél-amerikai televíziók, vendéglátóhelyek és kereskedők is.
Adatok és tények a szombati, Barcelona-Manchester United labdarúgó Bajnokok Ligája-döntővel kapcsolatban
* A két csapat eddig tízszer találkozott a BL-ben, mindkét gárda háromszor győzött, négy alkalommal pedig döntetlenre végeztek.
* Spanyol csapat 22. alkalommal játszik döntőt a legrangosabb európai kupasorozatban, míg az angoloknak ez lesz a 18. fináléjuk. Az élen az olaszok állnak 26 döntős szerepléssel.
* A két csapat összesített BL-gólaránya megegyezik, mindkét együttes 303-szor volt eddig eredményes a sorozatban, miközben 158 gólt kapott. A Manchester United ezt 175 mérkőzésen hozta össze, míg a Barca 158 összecsapáson.
* Ez lesz az első döntő az új Wembley Stadionban, elődjében ötször rendeztek finálét. A Manchester United kilencszer játszott a felújított szentélyben, ezek közül ötször diadalmaskodott. Az MU az új Wembleyben öt alkalommal tizenegyespárbajt is vívott. Mindkét gárda a magasba emelhette már a legrangosabb európai kupát a Wembleyben, az MU 1968-ban a Benfica, a Barca pedig 1992-ben a Sampdoria legyőzésével ünnepelhetett BEK-diadalt.
* Ez lesz a 11. olyan döntő a legrangosabb európai kupában, amelyen az egyik csapat a saját országában léphet pályára, diadalmaskodnia viszont még egyiknek sem sikerült így.
* Lionel Messi, a Barcelona kétszeres aranylabdás argentin támadója 11 gólt szerzett a BL mostani kiírásában, egyetlen találatra van attól, hogy beállítsa a holland Ruud van Nistelrooy rekordját, aki a 2002/03-as idényben 12-szer volt eredményes.