2011.05.19. 19:28
Szexorgia Budapesten egy német biztosító rendezésében
"Kaiser Úr kéjutazáson" címmel egy 2007-ben a budapesti Gellért fürdőben tartott, a korábbi Hamburg-Mannheimer német biztosító által a cég legjobb ügyfeleinek rendezett szexorgiáról számolt be csütörtökön a Handelsblatt című lap, valamint internetes kiadásában a Die Welt és a Der Spiegel.
A világ egyik legnagyobb viszontbiztosítójának számító Munich Re biztosító társasághoz tartozó Hamburg-Mannheimer arra érdemesített képviselőit Budapestre hívta meg, és - mint a német újságok fogalmaztak - a konszern költségein prostituáltakkal lepte meg őket. Nikolaus von Bomhard, a Munich Re igazgatója elismerte, hogy sor került a rendezvényre, és azt is, hogy "elfajultak a dolgok".
Hogy valójában mi is történt a szóban forgó 2007 júliusi estén, arra a német lapok szerint a biztosító munkatársainak egy belső folyóirata utalt. A Handelsblatt ezt követően megkeresett néhány résztvevőt, akik részletesen ecsetelték a dolgokat. A szeánszra eszerint a Gellért termálfürdőjében került sor, amit a Hamburg-Mannheimer már jó előre kibérelt. Ezen az estén a német biztosító által meghívott vendégeken kívül mások a termekbe nem léphettek be.
Aki a partin részt kívánt venni, annak le kellett mondania fényképezőgépéről, illetve a fotók készítésére is alkalmas mobiljáról. A bejáratnál szigorú motozás volt, mintha egy repülőtéri biztonsági ellenőrzést végeztek volna - számolt be az egyik vendég. Fotók vagy filmek készítése büntetés terhe mellett tilos - adták ki a jelszót a szervezők. "Azután jöttek a lányok, és megmutatták, hogy mit tudnak nyújtani nekünk" - mondta el az egyik jelenlévő, hozzátéve: valamennyi résztvevő számára világos volt, hogy prostituáltakról van szó.
A "meglepetésvendégek" pontos számáról ellentmondóak az adatok - írta a Handelsblatt. A résztvevők szerint a százat is megközelíthette a prostituáltak száma, a biztosító képviselője viszont a lappal írásban azt közölte, hogy "az esti rendezvényen mintegy 20 prostituált volt jelen".
A számokat illető különbségre talán van magyarázat. "A hölgyek vörös és sárga szalagot viseltek" - mondta el az egyik vendég, aki szerint a sárga színű szalagot viselők hostessekként voltak jelen, a vörös szalag pedig azt jelezte, hogy tulajdonosaik nem csupán csevegni jöttek. De voltak fehér szalagot viselő lányok is. Őket az elnökség tagjai, "a legjobbak legjobbjai" számára tartották fenn - írta a lap.
Szemtanúk szerint a gyógyforrások között színpadot állítottak fel, ahol két hivatásos hölgy és egy "pasaként" fellépő úr kölcsönösen kielégítették egymást. A biztosító viszont azt állította, hogy "nyilvános szexbemutatóról nem volt tudomása".
A Hamburg-Mannheimer képviselője azzal kapcsolatban nem volt hajlandó nyilatkozni, hogy a gyógyforrások jobb és bal oldalán baldachinos ágyakat állítottak fel, és azokat törülközőkkel látták el. Szemtanúk szerint szinte pillanatok műve volt, ahogy a biztosító képviselői a prostituáltakkal eltűntek a függöny mögött. Aki az ágy előtti sort nem tudta kivárni, az a medencékben "vigasztalódhatott" - mondta el egy résztvevő a lapnak, utalva arra is, hogy a szállodában ugyancsak nők álltak rendelkezésre.
A Handelsblatt szerint mindenki ágyba vihetett egy hölgyet, és azt tehette, amit akart. A nőket ezután minden egyes légyott után alsó karjukon egy pecséttel láttak el. Az egyik résztvevő szerint így állapították meg, hogy kit hányszor "használtak".
A Hamburg-Mannheimert ma képviselő Ergo biztosító a lapnak nyilatkozva sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt. Elismerte, hogy az eset súlyosan sértette a vállalat érvényben lévő irányelveit. A felelősök ma már nem dolgoznak a biztosítónál - hangzott az állásfoglalás.
MTI -->