2011.06.03. 16:17
Rémhír a bankbetétek államosítása
Minden alapot nélkülöző álhírnek nevezte Nagy Anna kormányszóvivő azt a csütörtökön nyilvánosságra került hírt, hogy a magyar bankbetéteket államosítaná a kormány. Az ügyben a felügyelet és a rendőrség is vizsgálódik.
A kormányszóvivő elmondta, hogy csütörtökön olyan rémhír került fel az internetre, amely a bankbetétek államosítását vizionálja. Hozzátette: a cselekmény kimeríti a rémhír terjesztés bűntettét, és az elkövető akár három évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.
Az illetékes szervek azonnal megtették a szükséges intézkedéseket, a rendőrség büntető eljárás keretében vizsgálja az ügyet együttműködve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével (PSZÁF) - tette hozzá Nagy Anna.
Binder István, a PSZÁF szóvivője elmondta: bejelentés alapján értesültek az ügyről, hogy a világhálón e-mailes üzenetek formájában nyilvános levelező listán valakik azt állították, hogy az Európai Bizottság valamilyen szankciót fog Magyarország ellen hozni, ezért ennek ellensúlyozására a kormányzat a 2 millió forint feletti hazai bankbetéteket megpróbálja befagyasztani.
A felügyelet tiltott piacbefolyásolás gyanújával pénteken vizsgálatot indított a megtévesztő levél miatt - mondta Binder István.