2011.07.11. 18:43
Bűncselekmény a focihuliganizmus
Nem csak a mérkőzésen, de az oda és a visszaúton elkövetett bűncselekmény is járhat stadionból való kitiltással.
Két évig tartó szabadságvesztéssel sújthatók szeptembertől a futballhuligánok, a sportrendezvényekről nemcsak a helyszínen, hanem az odautazás, illetve a hazaút alatt randalírozókat is kitilthatják.
Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztésének minősített többséget igénylő rendelkezéseit a kormánypártok támogatásával, 250 igen szavazattal, 91 nem ellenében fogadta el a parlament.
A büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a jövőben két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki sportrendezvényen a létesítmény nézőktől elzárt területére jogosulatlanul belép - azaz például beszalad a pályára -, vagy oda bármit bedob.
Három évig terjedő büntetés jár, ha a rendbontást csoportosan, felfegyverkezve vagy különös visszaesőként követik el. Az elkövetők őrizetbe vehetők, előzetes letartóztatásuk elrendelhető.
Változás, hogy nemcsak a sportrendezvényen, hanem az odautazás és az onnan való távozás során elkövetett bűncselekmény és szabálysértés is járhat majd a stadionból való kitiltással, ami önálló és mellékbüntetés is lehet. A sportrendészeti nyilvántartás hatálya alá tartozók nevét és adatait a rendőrség kezeli - és adja tovább a sportrendezvények szervezőinek, rendezőinek, illetve a jegyértékesítést végzőknek -, a lajstromban feltüntetve, hogy az érintetteket mely sportlétesítményekből és rendezvényektől tiltották el.
A legtöbb módosítás a sporttörvényt érinti, így a szakszövetségek kötelesek megalkotni a sportrendezvényeik biztonságos lebonyolításához szükséges előírásokat tartalmazó szabályzatot; ennek hiányában, vagy ha nem szereznek neki érvényt, állami támogatásuk felfüggeszthető, visszavonható.