2011.07.10. 17:30
Előzetesben az angyalföldi gyilkos
A szerb állampolgárságú albán férfi egy hete hat lövéssel gyilkolt meg egy 27 éves nőt Budapesten.
Előzetes letartóztatásba került a fővárosi Kádár utcai gyilkossággal gyanúsított 39 éves szerb állampolgárságú, albán származású férfi.
A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap rendelte el az emberölés bűntettének elkövetésével gyanúsított P. E. előzetes letartóztatását.
Egy hete, július 3-án a kora esti órákban a XIII. kerületi Kádár utca egyik lépcsőházában fedezték fel egy fiatal nő holttestét. A gyilkos hat lövéssel végzett a 27 éves, orosz származású, de már magyar állampolgárságú nővel. A tanúvallomások alapján az elkövetőt azonosították és elrendelték országos körözését.
A bűncselekménnyel gyanúsított férfi autóját a rendőrök a Bács-Kiskun megyei Soltvadkerten találták meg, a bűncselekmény másnapján, majd július 7-én, állampolgári bejelentésre a Soltvadkert külterületén lévő nádasban elfogták a gyanúsítottat is, aki azonnal megadta magát, ellenállást nem tanúsított.
A férfi ruházatából átvizsgálásakor zsebkés, fegyver, lőszerek és feltehetően éles kézigránát került elő.