2011.07.11. 14:27
Fehér virággal a „tisztogatások” ellen
Néma demonstrációra hívja a közmédiumokban zajló leépítések elleni tiltakozókat a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa.
A Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa (Közszat) néma demonstrációra hívja a közmédiumokban lezajló leépítések ellen tiltakozókat szerdára a Magyar Rádió épülete elé
Nagy Navarro Balázs, az érdekképviseleti szervezet elnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: aki szerint "véget kell vetni a tisztogatásnak, az átalakításnak nevezett közmédia-rombolásnak", az tűzzön a ruhájára fehér szalagot, és egy szál virággal vagy egy gyertyával tiltakozzon szerdán 16 órától Budapesten, a Pollack Mihály téren.
Egy héttel később a Közszat nagygyűlést tart a rádió épülete előtt – tette hozzá az érdekképviseleti vezető, aki azt is közölte: akciójukat több, más területen dolgozó szakszervezeti tömörülés is támogatja, ezek pontos sora azonban még nem határozható meg.
A Közszat emellett az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul, ugyanis diszkriminatívnak tartja, hogy az elbocsátandók között az 50 év felettiek a munkavállalói arányuknál nagyobb részt képviselnek.
Nagy Navarro Balázs arról is beszámolt, hogy bár az MTVA már csak 550 ember elbocsátásáról beszél a leépítések első körében, a szám valószínűleg ennél jóval nagyobb, hiszen a vidéki, kisebb telephelyekről elbocsátandókat a munkaadó nem számolja a csoportosan leépítendők közé.