2011.07.25. 19:45
Túl olcsón adják a dinnyét, vizsgálat indulhat
Dinnyeszövetség sérelmezi, hogy az Aldi és a CBA üzleteiben beszerzési áron, vagy annál is alacsonyabb értéken állapították meg a gyümölcs kilónként árát.
A Magyar Dinnyeszövetség sérelmezi az Aldi és a CBA üzletláncok által követett üzletpolitikát, amely nyomán Simonka György, a dinnyeszövetség elnöke szerint jelentős kár éri a magyar termelőket.
A dinnyeszövetség elnöke a távirati iroda munkatársának elmondta: a két áruházlánc nagyon alacsony - 35 forintos kilónkénti - fogyasztói áron árulja a görögdinnyét, amely véleménye szerint annyira alacsony, hogy az akár kimerítheti a beszerzési ár alatti értékesítést is. A szakember szerint ugyanis 45 forintos kilogrammonkénti fogyasztói ár alatt gyakorlatilag nem lehet értékesíteni a kiskereskedelemben a magyar dinnyét, mivel a felvásárlási ár nettó értékben számolva 25 forint körül mozog, és erre kilogrammonként még mintegy 7-8 forint szállítási költséget is rá kell számolni.
Simonka György jelezte, hogy a Magyar Dinnyeszövetség, valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) képviselői közösen bejelentést tesz a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál, továbbá a fogyasztóvédelmi hatóságnál annak érdekében, hogy vizsgálják ki az ügyet. Emellett kérik a kormányt, hogy állítson fel az eset kivizsgálására egy vizsgálóbizottságot és az Országgyűlés szakbizottságait is ugyanerre kérik.
Simonka György ugyanakkor jelezte azt is, hogy voltak olyan áruházláncok, mint például a Tesco, az Auchan, vagy a Metro, amely a múlt héten - annak ellenére, hogy igen nagy volt a kínálat dinnyéből - nem vitték a kilónkénti árat 50 forint alá, 59-69 forintért adták kilogrammonként a dinnyét.