2011.07.29. 17:56
Túl poros a Munka Törvénykönyve a Fidesznek
Az 1992-es, jelenleg hatályos munkaügyi jogszabály idejétmúlt a mostani gazdasági környezetben Fidesz szerint.
A Fidesz parlamenti frakciója szerint az eddig megkezdett út folytatásához létfontosságú, hogy a foglalkoztatáshoz szükséges jogi környezetet megteremtsék és ebbe a folyamatba illeszkedik az új munka törvénykönyvének őszre tervezett elfogadása is.
Kara Ákos (Fidesz), a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke pénteken kiadott közleményében kifejti, hogy a munka törvénykévének változtatása azért szükséges, mert a jelenleg hatályos jogszabály 1992-ben született, mára idejétmúlttá vált és a gazdasági környezet jelentősen átalakult azóta. "Az új munka törvénykönyve lesz a kulcs ahhoz, hogy ne a munkanélküliség, hanem a foglalkoztatás nőjön".
A fideszes képviselő közli azt is, hogy a Fidesz országgyűlési frakciója a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaanyagának tekinti a munka törvénykönyve módosításának tervezetét, az elkövetkezendő hetekben tárgyalja meg, és ezt követően teszi meg javaslatát annak módosítására.
A LIGA Szakszervezetek újabb, részletes kritikát hozott nyilvánosságra honlapján az új Munka törvénykönyve koncepciójáról. Elemzésük szerint a tervezet egész terjedelmében a munkavállalói jogok durva megcsonkítására koncentrál, szinte kizárólag a munkaadók - legtöbbször igazolhatatlan - érdekeit tartja szem előtt. Az Orbán Viktor által hirdetett munkaerőpiaci rugalmasítási szándékon messze túlhaladva ugyanis kifejezetten a munkavállalók kiszolgáltatottságának növelése az anyag szerzőinek szándéka - állítja az érdekképviseleti tömörülés.
A LIGA Szakszervezetek nem tudja elfogadni a Munka törvénykönyve tervezetét, tárgyalásra teljesen alkalmatlannak találja. A már említett stratégiai gazdasági célok elérése érdekében a LIGA kész tárgyalni a kormánnyal, de a munkavállalói jogok védelme nem képezheti alku tárgyát - húzza alá közleményében az érdekképviselet.
A jelenleg hatályos 1992. jogszabályhoz képest az új Munka törvénykönyve tervezete szinte kivétel nélkül a munkavállalókra hátrányosabb szabályozást tartalmaz a LIGA szerint.