2011.08.29. 18:39
Szemétbe dobták a szélsőjobboldalt
A Hatvannégy Vármegye feloszlatását kezdeményezi a Socieatas. A baloldali szervezett a Jobbik székháza előtt tartott sajtótájékoztatót.
A Societas Baloldali Ifjúsági mozgalom jogi úton kezdeményezi a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom feloszlatását - jelentette be a szervezet elnöke hétfőn, a Jobbik budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón, ahol néhány újságíró mellett több jobbikos parlamenti képviselő, illetve mintegy száz Jobbik-szimpatizáns várta.
Sass Szabolcs azt mondta, azért gyűltek össze a Jobbik székháza előtt, mert elegük van a Jobbik és "fiókszervezetei" keltette gyűlöletből, uszításból, kirekesztésből és "náci romantikából". Végh Edvárd, a Baloldali Demokrata Kör elnöke közölte, sajtótájékoztatójukkal a szélsőjobboldal előretörése ellen tiltakoznak, majd arra kérte a körülette álló tömeget, határolódjon el a szélsőjobboldali, náci és fasiszta eszméktől.
Sass Szabolcs és Végh Edvárd sajtótájékoztatója végén széttépett, majd a kukába dobott egy "szélsőjobboldal" feliratú papírlapot, ezzel egy időben Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója és Szilágyi György, a párt parlamenti képviselője pedig egy Che Guevara portréjával leragasztott vörös csillagot ejtett a szemetesbe. Szabó Gábor ezután fennhangon azt mondta, a Jobbik nem a szélsőjobboldalt, hanem a "valódi nemzeti radikalizmust" képviseli.
A Jobbik-szimpatizánsok ezt megelőzően többször is gúnyos tapssal és nevetéssel, illetve bekiabálásokkal válaszoltak a baloldali politikusok felszólalásaira, nem kímélve például a szintén jelen lévő, ám meg nem szólaló Szanyi Tibort, az MSZP elnökségi tagját.