2011.09.29. 10:26
Hedvig-ügy: érik a bocsánatkérés
Elismerte a szlovák kormány, hogy sérültek Malina Hedvig emberi és állampolgári jogai, mivel a hatóságok nem vizsgálták ki megtámadásának körülményeit - írja a szlovákiai Új Szó című lap.
A kormánynak szeptember 30-áig kell kidolgoznia állásfoglalását Malina Hedvig strasbourgi beadványával kapcsolatban, erre több mint fél éve volt, mert a emberjogi bíróság keresetét még március 28-án megkapta.
Tegnap az Új Szó érdeklődött az Európai Emberi Jogi Bíróság szlovákiai kormányképviselőjénél, Marica Piroíkovánál, aki azt mondta, a speciális körülményekre való tekintettel nem beszélhet arról, elkészül-e az említett időpontra az állásfoglalás. Ez a speciális körülmény információink szerint az, hogy az igazságügyi miniszter ismételten javasolta Hedvig ügyvédjének a békés megegyezést. A bíróság szabályzata szerint a felek sem a tárgyalás tényéről, sem az ott elhangzott feltételekről nem nyilatkozhatnak.
„Ez nem egy mindent elsöprő győzelem, de fontos lépés a felé. A kormányban ülő tisztességes emberek igyekezetét látom ebben a gesztusban, hogy elhatárolódjanak elődeik gyakorlatától, és ezt nagyra értékelem” – mondta lapunknak Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje.
Hedvig, akit 2006. augusztus 25-én támadtak meg Nyitrán, 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz. Az a tény, hogy a testület értesítette a szlovák kormányt beadványáról, azt jelenti, hogy a panasz megfelel az Emberi Jogok Európai Egyezményében meghatározott feltételeknek. Ellenkező esetben a bíróság nem is iktatta volna.