2011.11.21. 12:04
Megkapta a felkérést az IMF
A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió felkérést kapott a magyar kormánytól egy pénzügyi megállapodás ügyében - tudatta washingtoni keltezésű közleményében az IMF vezérigazgatója.
Christine Lagarde közleményében jelezte, hogy a magyar kormány elővigyázatossági jellegű megállapodást tervez kötni az IMF-fel és az Európai Bizottsággal. A vezérigazgató arról is tájékoztatást adott, hogy az IMF jelenleg Budapesten tárgyaló delegációja Washingtonba való visszatérését követően megkezdi a konzultációkat az IMF igazgatóságával.
A nemzetgazdasági tárca múlt csütörtöki bejelentése után továbbra is kérdés, hogy milyen típusú segítséget kér pontosan Magyarország a Valutaalaptól.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a hétvégén úgy fogalmazott, „ez csak egy keret, amely biztonsági tartalékként lebeg, és amelyet, ha nagyon leromlana a gazdaság helyzete az euróövezetben, akkor lehívhatnánk, és amely nem váltja ki a piaci finanszírozást”.