2011.11.09. 17:57
MSZP: a kormány a hibás a 310 forintos euróért
Az MSZP szerint a kormány a hibás azért, hogy szerdán az euró árfolyama átlépte a 310 forintos határt, és nem lehet kizárólag a kedvezőtlen gazdasági helyzetre fogni a helyzetet - jelentette ki budapesti sajtótájékoztatóján Tukacs István.
A szocialista politikus hangsúlyozta: a kormány kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát folytat, amely különösen sebezhetővé teszi a magyar gazdaságot. Tukacs István példaként említette az egykulcsosa adórendszer bevezetését, amely hiányt okozott a költségvetésnek; ennek a lyuknak a betömését a magánnyugdíjpénztári vagyon "elkobzásával"; a vállalkozások fenyegetését a bérkommandó bevezetésével; a legálisan ki nem termelhető minimálbér bevezetését; a visszamenőleges törvényhozást és a bankszektor ellehetetlenítését célzó intézkedéseket.
Az ellenzéki képviselő emlékeztetett rá, hogy 2010-ben a kormányváltás idején a forint-euró árfolyam 260 forint körül volt, a magyar állampapírok kockázati felára pedig 200 pont volt, ez már 310 forint és 600 pont. Hozzátette: ráadásul az állampapírok hozama jelenleg kockázatosan sok - 8 százalékpont - és egy nagyobb eladás az árfolyamok újabb emelkedéséhez vezethet.
Tukacs István ugyanakkor leszögezte: ez nem egy tudatos gazdaságpolitika eredménye, hanem az "elmúlt másfél év gazdasági sodródásáé".
Az MSZP éppen ezért felszólítja a kormányt, hogy stabilizálja a gazdaságpolitikáját: alkosson kiszámítható gazdasági jogrendszert és pénzügyi rendszert, ne "kockáztassa a költségvetést ötletszerű kiadásokkal" és teremtsen igazságos adórendszert.
Tukacs István elmondta még: a 2012-es "sérülékeny és borulékony" költségvetést újra kell tervezni még elfogadása előtt, mivel a gazdasági növekedés és az infláció várt mértéke sem teljesül és a költségvetés tervezésekor kalkulált euró-árfolyam is jelentősen alacsonyabb a jelenleginél.
MTI -->