2012.04.19. 12:30
Orbán ismét üzemet avatott
Magyar sikertörténetnek nevezte a miniszterelnök a Richter Gedeon vállalat történetét a gyógyszeripari cég új biotechnológiai üzemének csütörtöki felavatásán, Debrecenben.
Orbán Viktor ünnepi beszédében azt mondta, a Richter történetében megmutatkozik a magyarság története, annak a tehetséges, kitartó embernek a története, aki eléri célját, bebizonyítja igazát és maradandót alkot.
"Ebben a történetben rejlik Magyarország megújulásának és eljövendő gazdasági sikereinek a titka. Ezek vagyunk mi, amikor magunkra hallgatunk, és nem másokra, amikor nem adjuk fel, amikor mindig újra kezdjük" - fogalmazott a kormányfő.
Szerinte minden beruházás azt üzeni: Magyarország halad előre, a magyar vállalkozók pedig megértették, hogy új időszámítás kezdődött a világban, ugyanis "a spekulációk világának leáldozott".
A 25 milliárd forint beruházással épült debreceni biotechnológiai üzemben először emlőssejtek felhasználásával klinikai vizsgálathoz szükséges mintákat gyártanak majd.