2012.05.21. 18:23
Három magyar érem az első napon Debrecenben
Egy arany és két ezüstérmet szereztek a debreceni úszó Európa-bajnokság nyitó napján a magyarok Husszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő jóvoltából.
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig ezüstérmet nyert 400 m vegyesen a debreceni úszó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján. A férfiak négyszáz méteres gyorsúszásában Kis Gergő szintén ezüstérmet szerzett, ugyanebben a versenyszámban Rákos Patrik nyolcadikként ért célba.
A két magyar versenyzőnő, a 2009-es világbajnok Hosszú Katinka - aki a legutóbbi két kontinensviadalon második volt ebben a számban -, valamint a 2010-es budapesti Eb-n bronzérmes Jakabos Zsuzsanna egyformán remekül kezdett és már a pillangó után nagy előnyre tettek szert riválisaikkal szemben. Azt már a hát után sejteni lehetett, hogy az első két helyezést ők döntik el egymás között. A mellúszás végén Hosszú állt az élen, gyorson pedig állva hagyta Jakabost, így magabiztosan diadalmaskodott. A versenyben a bronzérmet a cseh Barbora Zavadova szerezte meg.
A hétfő versenynapon Kis Gergő ezüstérmet nyert 400 m gyorson a debreceni úszó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján. A szám másik magyarja, Rákos Patrik a nyolcadik helyen végzett, míg a győzelmet a német Paul Biedermann szerezte meg. A 2010-es budapesti kontinensviadalon ebben a számban bronzérmes Kis végig a mezőny első felében úszott, és az utolsó száz méteren nagy hajrába kezdett, de Biedermann rendkívül taktikusan versenyzett és az utolsó métereken maga mögé utasította riválisait. A bronzérmet az olasz Samuel Pizzetti szerezte meg.