2012.05.31. 18:08
Megtalálták a múlt héten eltűnt férfi holttestét
Megtalálta a kutatócsoport a múlt héten eltűnt magyarpolányi férfi holttestét, a halottszemle alapján a rendőrség kizárta az idegenkezűséget - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.
Kómár Viktória sajtószóvivő elmondta: a 83 éves férfi holttestét a magyarpolányi krosszpálya melletti erdős részen találták meg. Az eltűnt férfira egy, a keresésben részt vevő helyi lakos talált rá a magyarpolányi úgynevezett Pénzes-erdőben, egy nehezen belátható, illetve járható fás-bokros területen.
Közlése szerint a helyszíni és a halottszemle alapján idegenkezűség gyanúja nem merült fel, továbbá nem találtak önkezűségre utaló nyomot sem; a körülmények tisztázása érdekében az ajkai rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.
A magyarpolányi férfi pénteken azzal köszönt el hozzátartozóitól, hogy a település közelében található erdőbe megy akácot szedni. Az idős ember cukorbetegsége miatt naponta szedett gyógyszert. A hétvégén mintegy százan, közöttük tűzoltók, polgárőrök és kutyás rendőrjárőrök is keresték.