2012.05.16. 15:02
Nem indulhat a Győr az Európa Ligában
Hiába végez a csapat a dobogón, a Sportdöntőbíróság érvényben hagyta a kizárást.
Elutasította a Győri ETO FC fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), így érvényben marad az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi határozata, amelynek értelmében a Győr két évig nem indulhat a nemzetközi kupákban.
A CAS döntése - amelyet a győriek szerdán, sajtótájékoztatón jelentettek be - azt jelenti, hogy ha az ETO az OTP Bank Ligában másodikként vagy harmadikként zár, akkor a negyedik - jelenleg a Budapest Honvéd - is indulhat majd az Európa Liga selejtezőjében.
Az UEFA fellebbviteli bizottsága korábban azért zárta ki két évre - de legfeljebb egy részvételre - a Győrt az európai kupasorozatokból, mert a szervezet szerint a magyar együttes úgy játszott az EL 2010/11-es selejtezőjének 1., 2., 3. és utolsó, 4. fordulójában, hogy nem felelt meg mindenben a szövetség licenckövetelményeinek, s nem tett eleget a 2009. december 31-én lejárt tartozási kötelezettségének.
MTI -->