2012.05.21. 19:59
Részegen karambolozott, elvették a mentelmi jogát
Felfüggesztette a fideszes Tilki Attila mentelmi jogát hétfőn az országgyűlés. A politikus februárban autójával szalagkorlátnak ütközött az autópályán, a vérvétel pedig jelezte, hogy alkoholt fogyasztott. A balesetben senki sem sérült meg.
Mentelmi jogának felfüggesztéséről - amelyet a parlamenti szakbizottságnak írt levelében ő is kért - a Ház 313 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett döntött.
Tilki Attila február 9-én reggel ittasan elszenvedett autóbalesetéről maga számolt közleményében, csaknem két héttel a karambol után. A politikus akkor azt közölte, hogy az M30-as autópályán, csúszós úttesten ütközött a szalagkorlátnak. Erről értesítette a rendőrséget, vállalta az alkoholszonda megfújását, majd a vérvételt, amely alkoholfogyasztást jelzett, a politikus a baleset időpontjában enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.
Tilki Attilát a fehérgyarmati egyéni választókerületében választották országgyűlési képviselővé, 2006-tól a település polgármestere