2012.07.12. 11:18
Fazekas Róbert nélkül a magyar olimpiai csapat
Leadta végleges, 158 főt tartalmazó nevezését a londoni olimpiára a Magyar Olimpiai Bizottság, amely Fazekas Róbert diszkoszvetőt nem nevezte.
A MOB csütörtöki tájékoztatása szerint szerdán véglegesítették a sportolók létszámát és regisztrálták az indulók adatait a londoni szervező bizottságnál. "Ezek alapján hatályba lépett a magyar olimpikonok nevezése és akkreditálása a londoni nyári játékokra. Mától a Magyar Olimpiai Csapat tagjai londoni résztvevőnek tekinthetőek".
Molnár Zoltán csapatvezető a Magyar Atlétikai Szövetség elnökének, Gyulai Miklósnak az egyetértésével nem nevezte Fazekas Róbert diszkoszvetőt a londoni olimpiára. Így 19 magyar atléta vesz majd részt az olimpián. Gyulai hétfőn jelezte, hogy egy olimpiai A szintet teljesítő atléta fennakadt egy versenyen kívül elvégzett doppingellenőrzésen. Az A minta vizsgálata során sztanozolol nyomaira bukkantak a szakemberek. A versenyző - akinek korábban volt hasonló esete - kérte a B próba elvégzését, nevét a doppingeljárás lezárásáig nem hozzák nyilvánosságra.