2012.10.19. 12:49
Ezrek hagyták el otthonukat az óriásbomba miatt
Kiürítették a III. kerület veszélyeztetett részét, és elvégezték a biztonsági ellenőrzést az érintett házakban, így a búvárok rövidesen megkezdhetik a Dunában talált második világháborús bombával összefüggő munkálatokat.
Az Aquincum Általános Iskolában negyven embert helyeztek el, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény idősek klubjába pedig öt embert szállítottak, további hárman egyénileg érkeztek oda.
Az Északi összekötő vasúti hídnál szerdán találtak a Dunában egy fémtárgyat, a tűzszerészek másnap megállapították, hogy az egy ötszáz kilogrammos második világháborús, éles bomba. A szerkezetet kiemelik és elszállítják, az épületeket egy kilométeres körzetben ürítették ki.
A IV. és a XIII. kerületben többnyire ipari vagy lakatlan területet érint az intézkedés, de a III. kerületben a Pók utcai lakótelep egy részét és a Graphisoft parkot is ki kellett üríteni, nyolcezer embernek kellett elhagynia otthonát. Az intézkedés a tervek szerint 18 óráig lesz érvényben.