2013.10.31. 16:38
A MÚOSZ elnöksége elutasítja a Btk. szigorítását
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöksége a tényfeltáró újságírás, így a magyar sajtószabadság elleni támadásnak tekinti a büntető törvénykönyvnek (Btk.) a bajai videóügy kapcsán kezdeményezett módosítását.
Az újságíró-szervezet az erről szóló közleményét csütörtökön juttatta el az MTI-hez. Az elnökség álláspontja szerint a bajai események épp a nyilvánosság erősítését és a tényfeltáró újságírás feltételeinek javítását tennék szükségessé. Ilyen eseménynek tartják a választási csalás miatt, a bíróság döntésével megismételtetett időközi bajai választást, a kampány során tanúsított, vélhetően a választókat megfélemlítő magatartást, majd a "bajai videó" hamisítását. Mint írták, ezek körülményei még nem teljes körűen ismertek.
Közölték, bűncselekmény esetén a jelenlegi jogszabályok megfelelően biztosítják az eljárás lefolytatását és a szankciók alkalmazását. A javaslat szerintük a magyar állampolgárok jogát csorbítja azon tények megismerésében, amelyek a választói bizalom elnyerését szolgálnák. A MÚOSZ a magyar állampolgárok érdekében és a sajtószabadság védelmében elutasítja a Btk. szigorítását - írták.
A javaslat, amely várhatóan decemberben lép hatályba, alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné azt, aki mások becsületének csorbítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít. Aki ezt elérhetővé teszi, az két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva követi el a bűncselekményt, az három évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntethető.