2013.11.14. 18:32
Állami fenntartásba kerül a Budapesti Operettszínház
Állami fenntartásba kerül a Budapesti Operettszínház 2014. január 1-jével, az erről szóló megállapodást november 30-ig fogják megkötni.
A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint a kormány egyetért azzal is, hogy a budapesti teátrum irányítását az emberi erőforrások minisztere lássa el. A dokumentum felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjanak a változás törvényi megalapozásáról, és arról, hogy átcsoportosítsák a Budapesti Operettszínház 2014. évi működtetéséhez szükséges forrásokat a 2014-es központi költségvetésről szóló törvényjavaslatban.
Szintén a két tárcavezetőnek kell gondoskodnia a teátrum által használt ingatlanok bérletével kapcsolatosan felmerülő többletkiadások fedezetéről 200 millió forint összegben.
Az emberi erőforrások miniszterének feladata a Budapesti Operettszínház átadás-átvételéről szóló megállapodás előkészítése, a megállapodás aláírásának határideje 2013. november 30. - olvasható a határozatban.