2015.01.07. 14:02
Kevesebbet alszik a gyerek, ha okostelefonozik lefekvés előtt
Az orientpress.hu által idézett tanulmány szerint kevesebbet alszanak azok a gyermekek, akiknek a szobájukban okostelefon vagy táblagép van.
Az eredmények szerint azok a gyermekek, akiknek a szobájukban okostelefon vagy táblagép volt hozzáférhető, éjszakánként átlagosan 21 perccel aludtak kevesebbet, és gyakrabban érezték magukat kialvatlannak, mint azok, akik közelében nem voltak ilyen eszközök – írja az orientpress.hu.
A kutatást végző szakemberek szerint a kis képernyős eszközök által kibocsátott fények hatására kevesebb melatonin - alvást segítő hormon - termelődik, emellett a telefon közelében alvókat vélhetően zavarhatja a szöveges és chatüzenetek érkezését jelző rezgések is.
A Kaliforniai Egyetem kutatói óvatosságra intenek az ilyen eszközökkel szemben, hiszen a kevesebb alvással, valamint az alvásminőség romlásával csökkenhet az iskolai teljesítmény, számos viselkedési probléma alakulhat ki, de a kockázatok között szerepel még a súlygyarapodás, valamint annak a lehetősége is, hogy csökken a betegségekkel szembeni ellenálló képesség.