2015.07.03. 09:52
Nem emlékszik a balesetére Rékasi Károly
Kedden szenvedett motorbalesetet Rékasi Károly, aki a kórházban tért magához. A fejét ért sérülés miatt azonban semmire nem emlékszik a balesetéből - írja a Bors.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba Rékasi Károlyt, miután motorbalesetet szenvedett kedd délután a XXII. kerületben - idézi fel a történteket a lap. Ahogy megírtuk: a színész egy autót akart megelőzni a motorjával, az autó vezetője azonban kanyarodni akart, így összeütköztek.
Rékasi lábát még aznap este megműtötték, szerdán pedig a család kérésére a színészt foglalkoztató csatorna, az RTL Klub közleményt adott ki, miszerint az operáció jól sikerült, Rékasit rövidesen az intenzív osztályról is kiengedik.
A Bors munkatársai is jártak a kórházban, ahol találkoztak Détár Enikővel és a színésszel közös lányukkal, Gigivel, később pedig Pikali Gerdával és Rékasi többi hozzátartozójával is. Egyikük sem kívánt többet elmondani a közleményben leírtaknál, de elárulták, hogy a színész jobban van, de rengeteg pihenésre van szüksége. A Bors a kórházi folyosón kiderítette, hogy Rékasi állapota ugyan egyre jobb, a fejét ért sérülés következtében azonban semmire nem emlékszik a balesetből.
– Én az édesapámat látogatom az intenzív osztályon, így volt szerencsém látni a művész urat. Szegényke nem emlékszik a történtekre, többször is érdeklődött az orvosoknál és a nővérkéknél, hogy mi történt vele. A balesetet utólag próbálja összerakni, de egyelőre az teljesen kiesett az emlékezetéből – árulta el a lapnak egy látogató.
A teljes cikket itt olvashatja.