2016.12.08. 09:29
Kizárják a közmunkából, aki visszautasítja a képzést
A közfoglalkoztatottaknak el kell fogadniuk a felajánlott képzéseket a parlament tegnapi döntése szerint, különben kizárják őket a közmunkaprogramból.
Korábban csak azt zárhatták ki, aki a neki felajánlott munkalehetőséget utasította vissza, a mostani törvénymódosítással viszont már az is kikerülhet a támogatottak köréből, aki a képzést utasítja vissza. Három hónapra zárhatják ki a közfoglalkoztatásból azt, aki nem fogadja el a neki felajánlott tanfolyamot, így nem jár neki a havi nettó 52 500 forint sem.
A törvénycsomag részeként módosították a munkahelyi balesetek bejelentésének a szabályait is. A munkahelyi baleseteket a lehető leggyorsabban be kell jelenteni, mert aki elmulasztja, később neki kell bizonyítania, hogy valóban összefüggésben volt a balesete a munkavégzéssel. A bejelentést most már elektronikus úton is meg lehet majd tenni. A törvény a honvédségen belül is lehetőséget teremt a munkavédelmi tevékenység és a munkavédelmi érdekképviselet optimális megszervezésére és működtetésére.
Szintén új elem, hogy kiterjesztik a munkaügyi ellenőrzés hatályát a szociális szövetkezet tagjának tagi munkavégzésére, amitől a kormány a visszaélések lehetőségének csökkenését várja. Megszüntetették a foglalkoztatási szövetkezetet mint szervezeti formát.