2017.01.05. 08:07
Basescu elbukta az állampolgárságot
Megvonták Traian Basescu volt román államfő moldovai állampolgárságát – írta a Foter.ro hírportál.
Basescu tavaly november 3-án a feleségével együtt tette le a moldovai állampolgári esküt. Igor Dodon moldovai elnök most azzal érvelt, hogy Basescu legálisan nem is kaphatta volna meg az állampolgárságot, hiszen többször vitatta Moldova államiságát, államfőként tagadta a moldovai nép létezését és a „két román nyelvű állam” egyesítésén dolgozott.
A nemrég még magyarbarátnak mutatkozó Basescu az utóbbi időben magyarellenes kirohanásaival hívta fel magára a figyelmet. Tavaly decemberben, amikor Szijjártó Péter külügyminiszter kérte a magyar diplomatákat, hogy ne vegyenek részt a december 1-jei román ünnepi rendezvényeken, Basescu területi igényt jelentett be a Tiszántúlra. Úgy fogalmazott:
„A politikai kalandorok nem értik meg, hogy Románia határa a Tiszáig tart. Isten óvjon titeket, budapesti politikai demagóg politikusok, hogy erre emlékeztessünk” – mondta akkor Traian Basescu.