2017.01.05. 08:11
Testalkata buktathatja le a Teréz körúti robbantót
Január közepén tűzhetik ki az ügyészek az antropológiai összehasonlító vizsgálat időpontját a Teréz körúti robbantás ügyében. A szakértők a gyanúsított és a térfigyelő kamerák felvételein szereplő robbantó alkatát hasonlítják össze – írja a Magyar Idők.
Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészségség szóvivője azt mondta a lapnak, a decemberben megküldött védelmi indítványt iktatták, de több nyomozati cselekmény folyik még, amelyeknek az eredményét meg kell várni. Azután tudják eldönteni, mikor kerülhet sor a bizonyítási kísérletre.
Brunner Tamás, a robbantás gyanúsítottjának, P. Lászlónak a védője szerint még a végleges tűzszerész szakértői véleményt is meg kell várni. A gyanúsított elfogásakor az előzetes szakvéleményt már a védelem elé tárták, ám a végleges dokumentum várhatóan lényegesen bővebb lesz.
A védelem álláspontja: nem a gyanúsított látható a közzétett videofelvételeken. Ezért indítványozta, hogy antropológus igazságügyi szakértő hasonlítsa össze P. László testalkatát és koponya-, valamint arcformáját a videókon szereplő férfiéval.
„Ha megállapítja, hogy a fizikai jellemzők jelentősen eltérnek, ez fordulatnak tekinthető, és álláspontom szerint igazolást nyer, hogy nem védencem az, akit keresnek a hatóságok” – mondta a védő a lapnak. A 2016. szeptember 24-ei robbantásban két rendőrjárőr súlyosan megsérült, azóta ehagyhatták a kórházat.