Szerelem, nem csak egy napra

Nem más, mint egy sötét verem?

„Egy kapcsolat első szakaszában tényleg létezik az a sokat emlegetett rózsaszín köd, vagyis a szerelem – mondta Belső Nóra, pszichiáter. – Megvan erre a magyarázat: olyankor a központi idegrendszerben boldogsághormonok termelődnek, elsőként a fenil-etil-amin és az endorfin, ami heves szívdobogást, kellemes euforikus állapotot, elégedettséget okoz. Ilyenkor az ember se hall, se lát, és ha mégis, akkor mindent gyönyörűnek érzékel és azonosulást érez. A szenvedély valóban fontos hajtóerő a szerelemben, de nem szabad elfelejteni, hogy ez egy idő után elmúlik. Másfél évnél tovább nem termelődnek az agyban az ügyben közreműködő anyagok. Persze aztán sem maradunk hasznos hormonok nélkül, mert elkezd termelődni az oxitocin, ami a kötődés kialakulásában játszik szerepet, és szerencsés esetben ennyi idő alatt el kellene tudnia dönteni bárkinek, hogy érdemes-e elköteleződni a szerelme mellett.”

Van örökké tartó?

Kovács Péter közel harmincéves nőgyógyászati praxissal a háta mögött döntött úgy, hogy szexológusi szakdolgozatának témájaként megpróbálja megfejteni, mi a szerelem célja, mennyi ideig tart és mi marad utána. Több mint kétszáz páciensét kérdezte ki részletesen, majd statisztikai pontossággal dolgozta fel és értékelte az összegyűjtött információkat. Ezek szerint egy szerelemnek hat szakasza van és átlagosan 46 hónapig tart. Ha ez idő alatt közös gyermek fogan, akkor átlagosan 120 hónapra nyúlik a felfokozott érzelmi töltet. Ezután viszont nehezebb időszak következik, és csak tudatos odafigyeléssel lehet megőrizni. A kutatásból az is kiderült, hogy mélypontok esetén a kapcsolatok kétharmada megmenthető. A szerelem megjavításához azonban közös akarat és átlag nyolc hónap, tehát türelem is szükséges. Egy párkapcsolat során többször is szerelembe eshetünk, méghozzá ugyan­abba a személybe.

Önfenntartó párkapcsolat nem létezik

A mai, rohanó világban nagyon ki vagyunk szolgáltatva az egzisztenciánknak. Pénzt kell keresni, a munkahelyek többsége száz százalékban kinyúzza az emberből még a lelket is, időhiányban szenvedünk. Pedig egy tartós kapcsolat az egy építkezés: sok energiát kíván. Munka van vele, lelkierő kell hozzá, konfliktusokkal jár, ezért sok türelmet követel meg. Csodaszer nincs, de egyszerű és olcsó megoldás létezik: a sok beszélgetés. Belső Nóra szerint nagyon fontos, hogy legyenek kérdéseink. Például az, hogy „mondd, te miből érzed, hogy szeretve vagy”? Vagy, hogy „észre sem vettem, hogy megbántottalak, miért esett ez neked rosszul”? Ugyanilyen fontos, hogy be tudjuk-e azonosítani, tudjuk-e árnyalni, meg tudjuk-e különböztetni a saját érzéseinket, azt, amikor haragszom, és azt, ha szomorú vagyok. Ez azért lényeges, mert csak így leszünk képesek megfogalmazni az igényeinket és feloldani a nézeteltéréseket. Sokat számít, hogy megbecsüljük-e a közös életünket, és hogy mennyire akarunk és tudunk társai lenni egymásnak.

Hálásnak lenni azért, ami a miénk

Olyan világban élünk, ahol nagyon szívesen helyezzük a hangsúlyt önmagunkra – mondta Pál Feri atya. – Ez egyben azt is jelenti, hogy túl nagy kérdéssé váltunk saját magunk számára. Ezért a ma embere nagyon szeretné megérteni, megismerni magát, rájönni, miért van ebben a világban, hogyan tudná a saját egyediségét kibontakoztatni. Hangsúlyeltolódásban vagyunk. A társas kapcsolati világ felől nagyon határozottan az individualitás világa felé mozdultunk el az elmúlt évtizedekben. Pedig az emberi élet egymásra utalt. A ma embere büszke arra, hogy nem függ senkitől, és ezt összekeveri azzal, hogy nem tartozik igazán senkihez. Ma annak a gondolatnak a bűvöletében élünk, hogy a szabad választásainkon keresztül tudunk kibontakozni. Az, hogy itt és most boldognak érzem magam, nem egyenlő azzal, hogy boldog ember vagyok. Akinek nincsenek közép- és hosszú távú céljai, annak az életében könnyen a pillanatnyi érzelmi és fizikai szükségletei veszik át az irányítást. Holott a boldogság hosszú távú, átgondolt életstratégiát igényel. Akkor lehetünk boldogok, ha nem a tökéleteset, hanem az elég jót keressük, ami mellett el is tudunk köteleződni és hálásak tudunk lenni azért, ami a miénk.

A férfiak másként, mint a nők?

„Az ember társas lény, kapcsolatra született: ez a szeretni, és szeretve lenni szükséglete – mondta Hevesi Krisztina szexuálpszichológus. – A férfiakat és a nőket is más és más motiválja egy kapcsolatban. A nőknek a biztonság, a férfiaknak a vizuá­lis élmény fontosabb. Bármennyire is mást keresnek, a szerelem harmóniát tud teremteni közöttük. Napjaink trendjei mégsem az elmélyült, tartós érzelmek kialakulásának kedveznek. Az állandóan felénk áramló vizuális illú­ziók áldozatai vagyunk, külső alapján választunk, a különböző felületeken záporozó képek azt sugallják, hogy mindig van szebb és jobb, minek folytán leértékelődhet az, aki mellettünk van. Nem csoda, hogy egyre kevesebb a tartós párkapcsolat, hiszen annak a lényege pont az lenne, hogy eldöntjük, lemondunk a többi alternatíváról. A szexualitás és a szerelem kéz a kézben járnak. A szenvedélyes szexualitás megtartó erő és sokat segít az intimitás megőrzésében. Ha pedig egy párkapcsolat boldog és biztonságot ad, a gyerekek születése után is fennmaradhat a szerelem.
Szerelemünnep? Mindennap lehet!

A pszichiáter azt tartja, hogy nem az olyan kötelező alkalmak a fontosak, mint a Valentin-nap. Lényegesebb az, hogy észrevesszük-e, a másiknak szüksége lenne odafigyelésre vagy egy kis ünneplésre, arra, hogy, mondjuk, ma róla szóljon az esténk. Az is fontos, hogy legyenek saját ünnepek két ember között, lehetőleg ne évente egyszer, akár minden napban meg lehet találni, amit megbecsülhetünk, aminek közösen örülni lehet, és azok az alkalmak is sokat adnak, amikor arra lehet emlékezni, milyen volt a legelején, amikor szerelmesen néztünk egymás szemébe és mindent szépnek láttunk a másikban.

Leggyakrabban ez okozza a halálát

A szerelem legnagyobb ellensége az elvárás, legnagyobb barátja pedig a másikra való türelmes nyitottság. Ha nem önzetlenül és azzal a szemlélettel viszonyulunk a párkapcsolathoz, hogy mi mit tehetünk meg a szerelmünkért és a kapcsolatunkért, hanem azt méricskéljük, hogy mit kaptunk és a másik mit hibázott, az sok konfliktus forrása lehet. Könnyen kialakul belőle egy olyan adok-kapok, ami az őszinteség helyett, érdekvezérelt kommunikációt és folyamatos, fárasztó játszmákat gerjeszt, ez pedig aztán olyan tekintélyvesztéssel jár, ami után nehéz tisztelettel és büszkén nézni a másikra.