A közönség doppingolja

A Megasztár színpadján álló fiatal délvidéki lány számtalan koncert és sláger után telt házas dupla koncertet adott tavaly az Arénában, az idén pedig másodszor is elnyerte a Fo­nogram-díjat. Mert nagyot álmodni, és sikerült.

„Nem szabad elhessegetni az intuí­ciókat, hallgatni kell rájuk” – mondja az énekesnő. Hozzátette: „Azt is rögtön megérzem, hogy valakivel pozitív vagy negatív lesz az összekapcsolódásunk. Ez a magánéletemben és a munkában is így van. Mindenki, akinek benne kellett lennie az életemben, benne volt, akinek pedig ki kellett lépnie belőle, már nincs benne. Eddig sosem csaptak be a megérzéseim.”

– Mikor döntötte el, hogy komolyabban szeretne foglalkozni a zenéléssel?

– Már egész kicsi koromban a színpadon álltam, kisgyerekként is boldogan táncoltam, énekeltem, de nagyon sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez legyen a hivatásom. A családomban és a közvetlen környezetemben sem volt senki, aki muzsikus lett volna. De imádtam színpadon lenni és népdalokat énekelni. Ahogy nőttem, érdekelni kezdett a költészet is. Lelkesen szavaltam, boldogan indultam a prózamondó versenyeken, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy menthetetlenül beleszerettem a színpadba, semmi sem vonzott annyira, mint ez a világ. Álom volt csak, hogy valaha is énekesnő lehetek.

– Mindig is a popzene érdekelte?

– Nem, nagyon sokáig a népzene és a néptánc volt a mindenem, de idővel egyre jobban érdekelt a popzene is. A sanzonokat is kedveltem, már kislánykánt Edith Piafot hallgattunk édesanyámmal a rádióban. Középiskolás koromban vettem észre az internátusban, ahol laktam, hogy a szobatársaim nagyon szeretik hallgatni, amikor énekelek. Ez nagyon boldoggá tett, és erőt adott, hogy komolyabban is foglalkozni merjek a zenével. Aztán egy iskolai rendezvényen felkonferáltak egy lányt, és azt mondták, hogy hatalmas tehetség. Hallgattam a dalt, amit énekelt, és pillanatról pillanatra erősebben éreztem, hogy ezt én sokkal jobban is tudnám. Közben az irodalom-tanárnőm is biztatott, hogy érdemes lenne valamit kezdeni a hangommal, mert különleges, és jó hallgatni, ahogy prózát mondok.

A mai napig emlékszem az első fellépésemre, ami egy évzáró rendezvényen volt és a Killing Me Softlyt énekeltem. Szinte most is érzem, ahogyan akkor remegett a kezem. A szám után a barátaim és a nevelőim közül sokan kérdezték, hogyhogy nem az énekléssel foglalkozom? Erőt éreztek bennem. A legnagyobb boldogságomra a középiskolás éveim végére lett egy saját zenekarom, egy igazi házibuli-együttes.

– Ki foglalkozott akkoriban a hangjával?

– A Megasztár előtt senki, amíg otthon éltem, nem volt rá módom, hogy ilyesmire költsek. A verseny után viszont elkezdtem énekórákra járni. Öt évvel ezelőtt találtam meg a mesteremet Bátori Éva opera-énekesnő személyében. Fantasztikus művésznek tartom, aki csodás dimenziókat nyitott meg előttem. Megtanultam tőle, hogyan tudom uralni a hangom, hogyan tudom úgy használni, hogy sok-sok koncert után se legyen fáradt, bírjam a terhelést.

– Kik a példaképei?

– Nagyon szeretem Pici bácsit (Presser Gábor – a szerk.), akitől rengeteget lehet tanulni. Csodásan egymásra hangolódtunk az Angyal mellettem turné kapcsán, amely novemberben újraindul, szívből örülök neki. Számomra hihetetlen volt, amikor először együtt dolgoztunk, hiszen már kisgyerekként hallgattam és dudorásztam magamban a legendás LGT dalait, de álmomban sem sejtettem, hogy néhány évvel később Presser Gáborral állok majd a színpadon. Imádom, ahogy a zenéhez viszonyul, ahogy „megfogja”, érzi a muzsikát, mindig a maximumot nyújtja, és tőlem is ezt várja el a színpadon. Ez felbecsülhetetlen.

– Mindketten maximalisták, ez nem okoz nehézséget?

– A próbaidőszakok néha tényleg nehezek, és igen, sokszor fáradtnak érzem magam, de azt is megtanultam, hogy pont akkor nem szabad feladni. Még egy kicsit bírni, csinálni kell. A sok egymást követő koncert is rengeteg energiát igényel és teljes embert kíván. Különösen a decemberi időszak nehéz, de akkor is mindig sikerül megráznom magam és erőt gyűjtenem. Megfigyeltem, hogy nekem óriási erőt ad a közönség, és bármennyire fáradt vagyok, amint meglátom a lelkes arcokat, hogy boldogan énekelnek velem, elszáll minden gondom, fáradtságom. A közönség a doppingom. Ez egy fantasztikus energiacsere.

– Az idén csak egy nagykoncertet ad Budapesten. Mire számíthat a közönség?

– Igen, most egy kicsit lassítottunk. Az egyetlen budapesti koncertem április 28-án lesz a Budapest Parkban. Már elkezdtük a felkészülést, a jövő héttől pedig indulnak a nagy próbák. Azt tervezzük, hogy a novemberben megjelent lemezemről több új dalt is énekelek majd, de a régebbi nagy kedvencek is hallhatók lesznek. Az Április című dalomat nagyon szeretik, de a Tejutat és az Egyszert is. Egy kicsit a látványt is megbolondítjuk, sok újdonsággal készülünk.

– Mivel tud kikapcsolódni?

– Imádok olvasni, utazni és lovagolni. Már gyerekkoromban is szerettem a lovakat, de az intenzív lovaglást másfél éve kezdtem el. Csodás dolog kilovagolni a természetbe, az maga a szabadság.

– Mennyire hallgat a megérzéseire?

– Nagyon. Annyira erősek az intuícióim, hogy nem hagyhatom figyelmen kívül őket. Néha úgy éreztem, hogy csak beképzelem és nincs is semmiféle megérzés, de rádöbbentem, hogy van. Nem szabad elhessegetni az intuíciókat, hallgatni kell rájuk. Azt is rögtön megérzem, hogy valakivel pozitív vagy negatív lesz az összekapcsolódásunk. Ez a magánéletemben és a munkában is így van. Mindenki, akinek benne kellett lennie az életemben, benne volt, akinek pedig ki kellett lépnie belőle, már nincs benne. Eddig sosem csaptak be a megérzéseim.

– Könnyű kezelni a sikert?

– A sikert mindenki másképpen kezeli, máshogyan éli meg. Annyi előnyöm azért van, hogy én egy kis falusi közösségből jöttem, ahol mindenki ismer mindenkit. Számomra az a természetes közeg, ha rám köszönnek, ha hozzám szólnak. Talán emiatt is van, hogy mindig örülök, ha felismernek, ha beszélgetnek velem. Azt pedig sosem fogom elfelejteni, amikor először láttam magam címlapon, álltunk hárman az újság fölött, és rádöbbentem, hogy „én, a kishegyesi Rúzsa Magdi itt vagyok ennek az újságnak a címlapján”. Leírhatatlanul jó érzés volt.

– Miért fontos, hogy a dalok szövegét ön írja?

– Minden dalom szövegét én írom, de a zenei részét többen csináljuk, Madarász Gábor és Szakos Krisztián kollégámmal együtt. A szövegírás önkifejezés számomra. Már az első lemezemen is volt saját dalom, aztán volt egy olyan időszak, amikor kevesebbet írtam, míg végül újra megtáltosodtam, és azt éreztem, már van annyi mondanivalóm, hogy én magam írjam az összes szöveget. Benne akartam lenni a dalaimban. Sokkal igazabb a saját szövegem, őszintébben tudom átadni a közönségnek a gondolataimat, érzéseimet, ha én írom meg.

Előfordult, hogy a villamoson ültem, és ahogy kinéztem az ablakon, megláttam egy arcot, ami megfogott, és azt az érzést, amit kiváltott belőlem az a pillanat, megírtam. Vagy gyakori, hogy a gyerekkorom egy-egy emlékét idézem meg. Szeretem a nosztalgikus hangulatokat, azok az ízek, a képek, az érzések most is jelen vannak az életemben. Sokszor látom magam előtt a gyerekkori énemet. Társadalmi kérdésekről azonban nem szoktam énekelni, az nem az én dolgom. Szórakoztatni szeretném a közönséget, érzéseket átadni, a hitről dalolni, és ­ha úgy adódik, akár könnyeket csalni a hallgatóim szemébe.

– Hisz Istenben?

– Mélyen hívő embernek tartom magam. Erősnek érzem a kapcsolatomat a föntiek­kel, nemcsak kérni szoktam, hanem meg is köszönöm azt a sok jót, amit kapok. Tele vagyok kérdésekkel, amikre a hittel kapcsolatban válaszokat szeretnék kapni. Néha egy tiszteletestől kapok magyarázatot, néha csak bemegyek egy templomba és ott keresem a válaszokat a kérdéseimre.

– Szülésznőként gyermekeket a világra segíteni is egy csoda, de egy-egy dal megszületése is nagy dolog.

– Így van, mindkettőben erősen jelen van Isten, hiszen megszületik valaki vagy valami, aminek helye van a világban. Ahogyan egy csecsemő is makulátlan, úgy a zene is, és mindez még pozitívabbá teheti a mi emberi rezgéseinket. A zenélés Isten-közeli állapot.

Névjegy:

Rúzsa Magdi Artisjus- és Fonogram-díjas énekesnő, pályája 2006 óta töretlenül ível felfelé. Többszörös arany- és platinalemezes, valamint díjak és elismerések birtokosa. 2007-ben az Eurovíziós Dalverseny 9. helyezettje és szerzői különdíjasa volt. 2011. november 16-án bemutatott, Magdaléna Rúzsa Koncert vallomásokkal című estjét, amely a Pesti Színház repertoárjában immár a hatodik évadban látható, eddig több mint 60 ezer ember látta. 2013-ban az Egyszer és a Szerelem, 2014-ben a Nélküled és az Ég és föld, 2015-ben az Április és a Tejút, 2016-ban az Érj hozzám és a Jel című dal nagy slágerek lettek, s ez tovább növelte, erősítette az énekesnő népszerűségét. 2015-ben indult az Angyal mellettem duett-turné Presser Gáborral, előadásukat eddig 28 városban mutatták be nagy sikerrel, telt ház előtt. 2016. február ­26–27-én 18 ezer ember előtt adott dupla koncertet a Budapest Arénában. 2016-ban az év női előadója, Petőfi Zenei Díj, valamint a legjobb női előadó kategóriában Comet-díj elismerésben részesült. 2017-ben ismét Fonogram-díjban részesült az Érj hozzám című stúdióalbumáért.