„Elvárás puritánnak lenni”

– Látszik, hogy gyakori és kedves vendég ebben a kávézóban. Esetleg itt szokott dolgozni? Filmekből, újságokból úgy képzelheti az ember, hogy egy kis füzettel jár-kel, és ha eszébe jut valami, akkor azt megrajzolja.
– Jó lenne, de azért ez nem ennyire romantikus. Egy divattervezőnél is úgy van, mint bármelyik másik szakmában, ha dolgozni kell, akkor dolgozom. Leülök az asztalomhoz és megcsinálom, amit kell. De az tényleg igaz, hogy kávéházban szívesen dolgozom. Élvezem, hogy ez egy kis közösségi tér, és jó, ha van körülöttem egy kis mozgás, ez sokkal inkább inspirál, mint hátráltat.

– Tudatosan készült a pályára?
– Vannak olyan képességek, amiket hamar észre lehet venni egy gyereknél. Ilyen, ha valakinek jó a hallása vagy szépen tud rajzolni. Én a kortársaimnál egy kicsit mindig jobban rajzoltam, a szüleimnek már óvodáskoromban mondták, hogy ügyes gyerek vagyok. Iskoláskoromban is olyan környezetbe kerültem, ahol támogatott a képességeim kibontakoztatásában a tanítóm, a rajztanárom. Sosem úgy álltak hozzám, hogy rendben, szépen rajzol a gyerek, de tanulja csak inkább a matematikát és majd lesz belőle rendes ember, hanem felhívták arra a figyelmemet, hogy a rajztudással is lehet előre jutni. A szüleim mérnökök, de ők is mindenben támogattak és tudatosan készültem az általános iskolából egy művészeti szakközépiskolába.

– Onnan egyenes út vezetett a szakmai elismertségig?
– Nem, hosszú és elég rögös út volt, de az valóban magától értetődő volt, hogy művészeti felsőoktatásban fogom folytatni a középiskola után. Tény, hogy éppen abban az időszakban végeztem az iparművészetin, amikor megszűnt a magyar textil- és ruhaipar. Nem volt más út, mint hogy egyedül kellett elindulnom, tapasztalatot szereznem. Ha pár évvel korábban végeztem volna, amikor még rengeteg gyár volt, akkor valószínűleg nagyon boldog tervező lettem volna az egyikben. Kezdőként azért nagyon nehéz volt úgy, hogy nem volt előttem egy mentor vagy bármilyen segítő.

– De mentor nélkül is egy nagyon boldog tervezőnek tűnik. Van azért olyan pályatársa, akire felnézett és manapság is érdekesnek tartja a munkáit?
– Mind a mai napig nagyon szeretem Lagerfeld munkásságát, azért pedig különösen tisztelem, hogy túl a nyolcvanon még mindig kiapadhatatlan energiával és kreativitással dolgozik. Ez számomra lenyűgöző, és Christian Lacroix-t is kedvelem, aktív éveiben nagyon szép ruhákat tervezett.

– Mi, magyar nők követjük a divatot?
– Az emberek most már sokkal inkább próbálkoznak, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. A lehetőség is több, többféle ruhát lehet kapni elérhető áron. Az viszont látszik, hogy nem mindenki találja a stílusát, és hogy nagyon óvatosak a magyar nők, nem annyira bátrak az öltözködésben. Vannak olyan kultúrák, ahol a divat sokkal elfogadottabb, jobban mernek az emberek öltözködni, a külsejükkel foglalkozni. Egy átlag magyar nőben még mindig az a félsz van, hogy ha többet foglalkozik a külsejével, akkor magamutogatónak vagy kihívónak látják az emberek. Sajnos a társadalmunkban még él az a téves elképzelés, hogy azok a rendes emberek, akik nem költenek a külsejükre, nem foglalkoznak magukkal annyit. Elvárás puritánnak lenni.

– Ha valaki fodrászhoz jár vagy követi a divatot, akkor az túlzásba esik?
– Semmilyen túlzás nincs. Enni is kell, sportolni is kell, ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy jó kedvünk legyen. Ennyire természetesnek kellene lenni annak is, hogy ízlésesen, csinosan öltözködjünk. Időszerű lenne, ha mindenki törekedne arra, hogy az első benyomás, amit mutat magáról, jó legyen. Ebben pedig nem lehet túlzásba esni, minden belefér, amiben egy nő jól érzi magát.

– Akkor azokkal stylistokkal, divatbloggerekkel sem ért egyet, akik azt mondják, hogy ezt 30 fölött, vagy azt 40 fölött már ne vegyük fel?
– De. Azért jómagam is azt gondolom, hogy bármilyen csodálatos lábai, hosszú combjai is vannak valakinek, mondjuk hatvan fölött már nem biztos, hogy rövid sortban kellene járnia az utcán. Persze ha edző vagy sportoló az illető, az más. A komfortzónája mindenkinek máshol van, míg az egyik embernek belefér egy-egy ruhadarab, a másiknak már túlzás lehet. De itt ismételném magam, hogy igazából semmilyen túlzás nem létezik. A legfontosabb alapszabály, hogy tudja viselni az ember azokat a ruhadarabokat, miket hord. Ettől lesz stílusa, kisugárzása.

– Divatos ruhákat, kiegészítőket lehet kapni a gyakran szidalmazott fast fashion boltokban is.
– Szerintem az ár-érték arány a legfontosabb egy ruha vagy egy táska megvásárlásánál. A baj ott szokott kezdődni, hogy egyszerre szeretnénk olcsó, jó minőségű és egyben divatos ruhát, ami, ha lehet, nem jön napjában kétszer szembe az utcán. Nekem például kevés ruhám van, mert szeretem hordani azt, ami van. Nem állnak a szekrényben zsákszám a holmik, amiket esetleg csak egyszer veszek fel. A legszívesebben egyberuhát és sportcipőt viselek. Talán a táska az egyetlen, amire szívesen áldozok több pénzt is. Louis Vuitton és Lagerfeld gyönyörű táskákat készít, ezekből több is van.

– Ezek azért nem könnyen megfizethető darabok, sokan inkább hamisat választanak.
– Ezt sosem értettem. Gyönyörű szép tárgyakat lehet kapni nem, vagy kevésbé ismert márkáktól is. Vallom, hogy nem kell vagyonokat költeni, ha valaki csinosan és divatosan szeretne öltözködni. A divat persze arról szól, hogy álmokat ad el. Sokan úgy érzik, ha megvesznek egy designermárkát, akkor tartoznak valahova, és ezzel nincs is semmi baj. De inkább gyűjtse össze az ember álmai ruhájára vagy táskájára a pénzt, ha tényleg annyira szeretné, és ne hamisat vegyen. Azt persze sosem szabad elfelejteni, akár sokat költhet az ember ilyesmire, akár keveset, hogy azért ezek csak tárgyak, és a számomra kedvesek közül sincs egyetlen olyan sem, amit ha elveszítenék, akkor elkeserednék. Megtanultam elengedni dolgokat.

– Azért sok mindenben szerencsés. Ön is így érzi?
– Én nem hiszek a szerencsében. Ez számomra egy nem létező fogalom. Abban viszont hiszek, hogy ott kell lenni és csinálni kell. Ha szükséges, századjára is neki kell futni, és akkor egyszer csak sikerül. Nekem sem hullott az ölembe a siker, nagyon sokat tettem érte. Szerintem ha más is megteszi, amit én, akkor bárki sikeres lehet. Mindig az az alapkérdés, hogy akarod vagy nem akarod. Ha akarod, akkor megcsinálod. Ez csak elhatározás kérdése.

Névjegy:
Makány Márta, a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett divatterző. A Képző-és Iparművészeti Szakközépiskola textil szakán végzett, ezt követően a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ruhaipari formatervező és nyomott­anyag-tervező szakán diplomázott. Hétköznapi, alkalmi és esküvői ruhákat is tervez, készített formaruhát a BKV dolgozóinak, és a 2008-ban a Pekingbe utazó magyar olimpiai delegáció ruháit is ő tervezte.

Magyar divatbemutató a New York-i Fashion Weeken

Makány Márta kollekciója ősszel is és az idén tél végén is óriási sikerrel mutatkozott be a New York-i Fashion Weeken. A magyar konzulátus és a Nemzeti Kereskedőház által szervezett divatbemutatót a rendezvény top 10 eseménye közé választották. A New York-i főkonzul, Kumin Ferenc nagykövet meghívására sok magyar vendég is részt vett az eseményen és megcsodálhatta Makány Márta ruhakollekcióját.