2008.12.19. 06:08
Szeretjük a minőségi borokat
A magyar borfogyasztók többsége egyelőre ragaszkodik a hazai ízekhez – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet tanulmányából.
[caption id="" align="alignright" width="235"] A hasonló árú palackok közül inkább a hazait választják a magyar borfogyasztók.
[/caption]A bor kiemelkedő szerepet kap mindenhol, legyen szó vallási, állami vagy családi ünnepről. A borfogyasztás kultúrája ennek ellenére rendkívül változatos. Csak az utóbbi években alakult ki tudatos, igényes fogyasztói réteg. Az évente elfogyasztott 3 millió hektóliter bor nagyjából kétharmada folyó borként, egyharmada üveges kiszerelésekben kerül az asztalra. Választáskor az ár és a könnyű beszerezhetőség játssza a főszerepet, ezért egyre többen vásárolnak a hipermarketekben, illetve a diszkontokban, ahol ma még elsősorban hazai borokat kínálnak.
A borozgatás jellemző időpontjai az esték vagy a vasárnapi, illetve ünnepi ebédek. A megkérdezettek 57 százaléka leginkább ünnepek alkalmával fogyaszt bort. A 18 év feletti népesség megközelítőleg fele tekinthető borfogyasztónak, de a borozgatás gyakorisága az életkor növekedésével egyenletesen emelkedik. A fogyasztóknak az is fontos, hogy a termék magyar legyen. A hasonló árú palackok közül inkább a hazait választják. A többség tisztában van azzal is, hogy a vörös húsokhoz vörös-, a fehér húsokhoz fehérbor illik, noha sokan ezt nem tartják be, és az étel jellegétől függetlenül a kedvencüket választják.