2017.07.20. 22:55
O. J. Simpson milliomosként szabadul a börtönből
Most már biztos, hogy az idén októberben kiengedik a börtönből O. J. Simpson egykori amerikai futballistát és filmsztárt. Miután jó magaviseletet tanúsított, és semmiféle probléma nem volt vele, a törvényszéki meghallgatás után megszületett a döntés: feltételesen kiengedik.
O. J. Simpsont 2008 októberében, 13 évvel azután, hogy felmentették volt felesége és Nicole Brown barátjának meggyilkolásáért, kilenctől 33 évig terjedő szabadságvesztésre ítélték – tudatta az MTI.
A bíró 33 év börtönre ítélte Simpsont, azzal a kitétellel, hogy 9 év után, jó magaviseletért cserébe feltételesen szabadlábra helyezhetik. A 12 vádpontot tárgyalták július 20-án újra, illetve egy videókonferenciás meghallgatás után a négyfős bizottság úgy döntött, hogy Simpson 9 év börtön után, októberben szabadulhat.
Noha Simpsont a Nicole Brown és Ron Goldman meggyilkolása miatt indított polgári perben 33,5 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték, mégis milliomosként szabadulhat. Nincs ebben igazából semmi meglepő, börtönévei alatt is kapta az NFL-től járó, havi húszezer dolláros nyugdíját, a kártérítés nagy részével tartozik, de az összegyűlt pénz így is egy vagyon.
Egyébként várható volt a bíróság döntése, mint azt az independent.co.uk is megírta.
Egy bizonyos Daniel Hill nevű, a nevadai igazságszolgáltatást jól ismerő ügyvéd, korábban már nyilatkozott Simpsonnal kapcsolatban a lapnak. – Ő olyasvalaki, akit feltételesen szabadon bocsátanak. Sokáig volt bent, és semmiféle probléma nem volt vele a börtönben – mondta az ügyvéd.