2017.08.11. 18:28
Egy hajóban evezünk
Két rekonstruált középkori hajón vágtak neki a Duna Mosonmagyaróvár és Csepel-sziget közötti szakaszának anyaországi és határon túli egyetemisták augusztus 11-én. Kezdeményezésükkel a nemzeti összetartozás fontosságára akarják felhívni a figyelmet.
A húsz fiatal a szigethalmi Emese Park és a Kincses Kolozsvár Egyesület programja keretében teljesíti a távot, augusztus 15-én érnek a fővárosba – tudatták szerkesztőségünkkel a szervezők.
A hajósok az Országház előtti múzeumhajónál kötnek majd ki, ahol Kelemen András, Kövér László házelnök tanácsadója várja őket, hogy közösen látogassák meg a magyar törvényhozás épületét. A hajóút zárásaként a fiatalok közösségi szolgálatot teljesítenek majd: középkori viseletbe öltözve animátorként vesznek részt a Kolozsvári Magyar Napokon, ahol a közönség is kipróbálhatja majd hajójukat a kolozsvári Csónakázó-tavon.
Az egyetemisták az út során megismerkednek a part menti települések nevezetességeivel, helytörténeti, történelmi, néprajzi érdekességeivel, az esti tábortüzek mellett pedig egymással és az egymás által képviselt nemzetrészek örömeivel, gondjaival.
A fiatalok Egy hajóban evezünk című kezdeményezésükkel Szent István ünnepe előtt a nemzeti összetartozás fontosságára akarják felhívni a figyelmet.
(Borítóképünkön az útnak indult hajók egyike látható.)