2017.09.05. 16:11
Októberben a fővárosba költözik a zenészek mennyországa
Hat színpad és több tízezer kipróbálható hangszer várja a látogatókat a Budapest Music Expón.
Budapest, 2015. oktber 2. rdekldk a 10. Budapest Music Expn a SYMA Rendezvny s Kongresszusi Kzpontban 2015. oktber 2-n. Az expn tzezer hangszert lehet kiprblni, s a hrom nap alatt 300 zenei esemny vrja az rdekldket. MTI Fot: Marjai Jnos
Fotó: Marjai János
Közép-Kelet-Európa legjelentősebb zenei kiállítása immár 18 ezer négyzetméteren várja az érdeklődőket október 6-tól 8-ig a Hungexpo területén.
A billentyűs, ütős, pengetős hangszerek mellett a fúvós és vonós hangszerek is kipróbálhatók a három nap alatt. Az eddigi legnagyobb Budapest Music Expo ezúttal is ingyenesen látogatható – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A kiállítás helyszíne tavaly először volt a Hungexpo, ahol idén az F és a G csarnokban, illetve az épületek melletti területeken és a passzázson zajlanak az események.
A több tízezer kipróbálható hangszer mellett azt is megtapasztalhatják a látogatók, hol tart manapság a hang- és látványtechnika, de lesznek dj-eszközök, lemezjátszók, fülesek, pultok is.
A Budapest Music Expónak a kezdetek óta szerves része a rengeteg hangszerbemutató és koncert. Idén hat színpadon váltják egymást a zenekarok, fellép többek közt az Anna & the Barbies, a Cloud 9+, a San Francisco Beat, a hiperkarma, a Brains, a Roy és Ádám Trio és a Half Note City. Immár hagyomány, hogy megrendezik az Öröm a Zene országos tehetségkutató döntőjét is, illetve átadják az Öröm a Zene-díjat a szakma legjobbjainak.
Borítókép:
Érdeklődők a 10. Budapest Music Expón a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban 2015. október 2-án.
MTI Fotó: Marjai János