2010.04.21. 10:52
A legkisebb mosógép!
Milánóban mutatkozott be az új kompakt mosógép is.
A dizájnhéthez kapcsolódó Eurocucina 2010 nevű konyhaexpón mutatták be az Electrolux vadonatúj koncepcióját. A Shine falra szerelhető és szabadon álló, bútorba építhető verzióban is elkészült, és mindkettő jellemzője, hogy a legkisebb fürdőszobában is kényelmesen elfér, anélkül, hogy megbontaná a fürdőszoba berendezésének egységét.
A mosógép főtervezője Szabó Levente, az a magyar dizájner, aki 2007-ben elnyerte a cég Design Lab díját, és ennek köszönhetően évekre ott maradt az olaszországi tervezőcsapatban.
A Shine, azaz Ragyogás nevében is mutatja, hogy a porcelánhoz és kerámiához hasonló fényes felület által illeszkedik a jellemzően csillogóbb felületekkel burkolt fürdőkbe. A névben ugyanakkor benne van a fény és a fényhatás is, abból kiindulva, hogy a fürdőszoba ma már egyre gyakrabban a relaxáció, kikapcsolódás, feltöltődés helyszíne, nem csak egyszerű mosdóhelyiség. A mosógép elején látható fényes kör különböző színekkel jelzi, hogy a mosás időben és programban éppen hol tart, ugyanakkor kellemes hangulatvilágításként is szolgál, miközben egyszerű, letisztult formája a funkcióhoz és a helyiséghez is méltó. A Shine sorozatgyártásáról egyelőre nincsenek konkrét hírek.
Képek az apró szupergépről a Lakáskultúra oldalán >>>