2021.03.17. 08:09
Nagy változás történt a szétválasztott bangladesi ikrek életében (videó)
Két hosszú év után Rabeya és Rukaya végre hazatérhettek a szülővárosukba.
Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány
Az ikrek 2019 augusztusában történt szétválasztásuk után másfél éven át éltek szüleikkel és nővérükkel a Dakkai Központi Katonai Kórház számukra elkülönített részlegén, hétfőn azonban hazatérhettek Pabnába, ahol ünnepséggel fogadták őket.
A kislányok anyukája a velük foglalkozó gyógytornász és foglalkozásterapeuta segítségével elsajátította az otthon végzendő gyakorlatokat.
Rabeya felépülése rendben zajlott, a tervek szerint óvodába is jár majd. Testvére pedig egyre több külső inger iránt érdeklődik. Rabeya és Rukaya állapotát a magyar orvoscsapat továbbra is figyelemmel követi. Videótelefonon rendszeresen egyeztetnek és konzultálnak a kinti szakemberekkel.
Mindkét gyerek esetében egy év múlva várható még egy kisebb plasztikai helyreállító beavatkozás, amit az alapítvány plasztikai sebészei végeznek majd el.
A korábbi terveknek megfelelően a bangladesi orvosok átvették az idegsebészeti munka irányítását.
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány közleményében idézték a hazabocsátás alkalmával videókonferencián megszólaló bangladesi miniszterelnököt, Sejk Haszina Vazedet, aki úgy fogalmazott: országuk orvosai jelentős tapasztalatra tettek szert a műtétsorozattal – írja az MTI.
Bulvár-celeb
- Különös fotót tett közzé Szandi, nem mindennapi vallomást írt mellé
- „Köszönjük, hogy vigyáznak ránk!” Háromszáz pogácsát sütött a gátakon dolgozóknak a sütimester
- Nehéz idők: kedvenc meteorológusunk már csak kenuval tud hazamenni
- A legjobb forgatókönyv is nagyon ijesztő: ilyen radikálisan alakul át az időjárásunk
Bulvár-celeb
- Különös fotót tett közzé Szandi, nem mindennapi vallomást írt mellé
- „Köszönjük, hogy vigyáznak ránk!” Háromszáz pogácsát sütött a gátakon dolgozóknak a sütimester
- Nehéz idők: kedvenc meteorológusunk már csak kenuval tud hazamenni
- A legjobb forgatókönyv is nagyon ijesztő: ilyen radikálisan alakul át az időjárásunk
- Vége a tunyulásnak! Ezt a 10 fontos dolgot tanácsolja a magyar testépítő legenda