2023.08.26. 05:05
Lenyelt egy tűt az 5 hónapos csecsemő, csodával határos módon maradt életben
A tű a szívét is átszúrta: görcsölni, remegni kezdett, majd elvesztette az eszméletét.
Illusztráció: Shutterstock
A csodával határos módon maradt életben egy öt hónapos csecsemő a kínai Senhszi tartományban – írta a Mirror.
A baba váratlanul remegni kezdett a görcstől, majd újra és újra elájult, majd elvesztette az eszméletét. Aggódó születi azonnal a hsziani gyermekkórházba siettek vele, ahol az orvosok több vizsgálatot is elvégeztek rajta.
A röntgenfelvételeket látva a szakemberek teljesen ledöbbentek, ugyanis kiderült, hogy egy négy centi hosszú hímzőtű átszúrta a kicsi szívét. A tű előbb a baba hasfalán jutott keresztül, majd a szíve bal kamrájában hatolt be - írja a tenyek.hu.
Az orvosok azonnal megműtötték a gyereket, és sikeresen eltávolították a varróeszközt, majd az intenzív osztályra szállították további megfigyelésre.
A szülők azt állítják, fogalmuk sincs, hogy került a tű kislányuk szervezetébe. Valószínű, hogy a gyerek lenyelte a tárgyat, amely aztán áthatolt a szervein.
Egylőre nem tudni, a baba meddig marad kórházban.
Bulvár-celeb
- Hamarosan egészen elnyelheti a Duna Varga Viktor házát
- Oláh Gergő megszólalt a válásról
- Riadó! Újra felbukkant a kolera Európában
- „Nagyon kemény történeten vagyunk túl”: Balogh Edina és Szabó Simon egy éve vannak együtt
- Olyan ősi aranypénzt találtak, hogy még a kutatók is megdöbbentek