2021.09.12. 08:00
Gyomorforgató helyről került elő az elrabolt Andrea holtteste
A 34 éves nő épp a gyermekét vitte óvodába, amikor a két férfi lecsapott rá.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A szlovák rendőrség szerint Andrea Vlčekovát öt évvel ezelőtt két férfi rabolta el a galgóci óvoda elől, ahová a kisebbik fiát vitte. A helyi média szerint most állt be fordulat az ügyben, a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség ugyanis hétfőn értesítette Andrea édesanyját, miszerint lánya már nincs életben.
A szlovák nyomozók június végén házkutatást tartottak egy mezőgazdasági területen, ahol a nő férje is jelen volt. A házkutatás során a férfi ideges lett, ami a nyomozóknak is feltűnt.
Krimi
- Drámai részletek: ezért halt meg egy egész család egy szegedi lakásban (videó)
- Fontos változás lépett életbe a KRESZ-ben az árvíz miatt!
- A Temutól vár csomagot? Lehet, hogy az adatai fogják bánni
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
Ezt követően a lépcsők alatt találtak egy hordót, és miután levették a tetejét, rettenetes bűz csapódott ki belőle. A hordó tartalmát, köztük emberi maradványokat, laborvizsgálatra küldték, amely során megállapították, hogy az eltűnt Andrea földi maradványai kerültek elő.
A jelek szerint a testét savban oldották fel.
A hordót abban az épületben találták meg, ahol az emberrablók átadták a nőt a megrendelőnek, aki nem volt más, mint Andrea férje, Miroslav Vlček. A férj állítólag vaslánccal verte a nőt, amiért az más bűncselekmények ügyében ellene vallott.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Drámai részletek: ezért halt meg egy egész család egy szegedi lakásban (videó)
- Fontos változás lépett életbe a KRESZ-ben az árvíz miatt!
- A Temutól vár csomagot? Lehet, hogy az adatai fogják bánni
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában