2023.03.07. 05:05
Ezért ne tedd fel soha a lábadat a műszerfalra menet közben: fél koponyáját elveszítette a 22 éves lány
Figyelmeztetésnek szánta, hogy megosztotta sokkoló fotóit.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Mirage_studio
Kényelmesnek tűnhet, de életveszélyes a műszarfalon pihentetni a lábakat. Erre szeretné felhívni a figyelmet Gráinne Kealy, aki mindössze 22 éves volt, amikor 2006-ban barátjával autóbalesetet szenvedtek. A fiatalok autója megcsúszott a jeges úton Írországban, és egy falnak csapódtak. A lány lába a becsapódáskor fent volt a műszerfalon, az ütközéstől pedig a térde nagy erővel a fejének ütődött és majdnem minden arccsontja eltörött.
Kealy agyrázkódást szenvedett és két fogát is elveszítette, ám a nagy baj csak ezután következett. Az orvosok hónapokkal később fertőzést találtak a homlokcsontjában, ami miatt újra meg kellett műteni, és eltávolítottak belőle egy darabot. A lány ezután két éven át homlok nélkül élt, félt kimozdulni otthonról.
Az orvosoknak végül sikerült újra felépíteniük Kealy homlokát és szinte nyoma sem maradt a balesetnek, ám a lány szeretné, ha mások tanulnának a hibájából, és megtudnák, milyen veszélyes a műszerfalra feltett lábbal utazni az anyósülésen – írja a Tények a LadBible cikke nyomán.
Krimi
- A Temutól vár csomagot? Lehet, hogy az adatai fogják bánni
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó