2024.07.31. 05:04
Több mint hatszáz nőt futtatott egy bűnbanda
Több mint hatszáz kiszolgáltatott helyzetű – többségében venezuelai és kolumbiai – nőt zsákmányolt ki szexuálisan tavaly Spanyolországban egy bűnbanda, amelyet a hatóságok felszámoltak, és a vezetőit őrizetbe vették – jelentette be a spanyol rendőrség kedden.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Tinnakorn jorruang
A nyomozás tavaly júniusban kezdődött, miután a bűnbanda egyik áldozata értesítette a rendőrséget. A hálózat tagjai heti ötezer eurós fizetést és kedvező munkakörülményeket ígértek a nőknek. Lépre csalt áldozataikat aztán szigorú szabályok mellett dolgoztatták, és ezek megsértése miatt a nők több ezer eurós adósságot halmoztak fel.
A nők fényképeit – a beleegyezésük nélkül – kitették felnőtt-tartalmakat közvetítő honlapokra, és arra is kényszerítették őket, hogy kábítószert kínáljanak ügyfeleiknek – derült ki a rendőrség tájékoztatásából, amelyet az emberkereskedelem elleni világnapra időzítettek.
A rendőrség az ország több pontján őrizetbe vett összesen 26 embert, köztük a hálózat irányítóit is. Kiszabadítottak továbbá 32 fogva tartott nőt is.
Az ENSZ adatai szerint világszerte több mint 50 millió ember lehet emberkereskedelem áldozata.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban
- Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)