2017.08.23. 15:39
Rooney nem vállal több válogatott meccset
Wayne Rooney, az angol labdarúgó-válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője szerdán bejelentette, hogy többet nem lép pályára a nemzeti csapatban.
Forrás: shutterstock
Fotó: Marco Iacobucci EPP
A nyáron nevelőegyütteséhez, az Evertonhoz igazoló 31 éves támadó közleményében kiemelte, Gareth Southgate szövetségi kapitány számított volna rá a soron következő két, Málta és Szlovákia elleni világbajnoki selejtezőn, ám ő úgy döntött, nem szerepel többet a válogatottban.
„Mindig is különleges és megtisztelő volt a nemzeti csapatban játszani, így nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de úgy gondolom, eljött az ideje, hogy távozzak” – írta Rooney.
Hozzátette, amikor nyáron úgy határozott, hogy elhagyja a Manchester Unitedet, az sem volt egyszerű számára, de úgy érzi, jól választott.
„Szeretném minden erőmmel a klubcsapatomat segíteni, ám továbbra is a válogatott szenvedélyes szurkolója maradok” – áll a közleményben.
Rooney 2003-as bemutatkozása óta 119 alkalommal lépett pályára az angol nemzeti együttesben, amely a legtöbb a mezőnyjátékosok között, és az örökranglistán csak a 125-szörös válogatott kapus, Peter Shilton áll előtte. Az első két bajnoki forduló után kétgólos támadó összesen 53 alkalommal talált be a háromoroszlános mezben.
(Borítókép: Shutterstock / Marco Iacobucci EPP)