2017.07.20. 17:54
Felére csökkent az AIDS halálos áldozatainak száma egy évtized alatt
Világszerte csaknem felére csökkent az AIDS halálos áldozatainak száma egy évtized alatt: tavaly egymillióan vesztették életüket a betegség következtében.
Az erre vonatkozó adatokat csütörtökön hozta nyilvánosságra jelentésében az UNAIDS, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) HIV és AIDS ellenes programja. A legtöbben 2005-ben vesztették életüket, a betegségben 1,9 millióan haltak meg.
2016-ban a HIV-vírussal újonnan fertőzöttek is kevesebben lettek, számuk 1,8 millióra csökkent. Ez feleannyi, mint 1997-ben, amikor 3,5 millió új fertőzöttet azonosítottak.
Ezzel párhuzamosan történelmi magaslatokra emelkedett a gyógyszerrel kezelt fertőzöttek száma. „2016-ban a 36,7 millió HIV-fertőzöttből 19,5 millióan részesültek kezelésben” – olvasható a jelentésben. Ez az első év, hogy a világ összes fertőzöttjének több mint fele gyógyszeres kezelést kapott.
Az AIDS-járványszerű elterjedése, azaz az 1980-as évek óta, több mint 76 millióan fertőződtek meg a vírussal. Az immunrendszer-betegségben eddig 35 millióan haltak meg.
Ha tovább növekszik a világszerte kezelt HIV-fertőzöttek aránya, elérhetővé válhat a cél, miszerint 2020-ra 30 millió érintett részesülhet az életmentő terápiában. Az UNAIDS céljai úgynevezett 90-90-90-programja keretében, hogy 2020-ra az érintettek 90 százaléka tudjon fertőzöttségéről, közülük legalább 90 százalék kapjon kezelést, a terápiában részesülők 90 százalékánál pedig el akarják érni, hogy a vírusszaporodás megállítása révén ne legyen kimutatható a vérben a kórokozó.
Az UNAIDS szerint 2016-ban az érintettek 70 százaléka esetében volt ismert a HIV-fertőzés, közülük 77 százalékuk kapott kezelést. A kezeltek 82 százalékánál sikerült megakadályozni a vírusok további szaporodását. Botswana, Kambodzsa, Dánia, Izland, Szingapúr, Svédország, Nagy-Britannia már elérte a kitűzött 90-90-90-es célokat.
Válságos terület a Közel-Kelet, Észak-Afrika, Közép-Ázsia és Kelet-Európa, ahol a közelmúltban 40 százalékkal nőtt a HIV-fertőzöttség és az AIDS-ben elhunytak aránya.