2017.07.13. 12:03
Már kétszázezer nő ment nyugdíjba negyven év munkaviszony után
Már kétszázezren éltek azzal a kedvezménnyel, amely negyven ledolgozott év után is lehetővé teszi a nyugdíjba vonulást – közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.
Novák Katalin a program kétszázezredik kedvezményezettjének csütörtöki budapesti köszöntésén kiemelte: a Nők 40 elsősorban családpolitikai és nem nyugdíjpolitikai intézkedés. Szeretnék ezzel elismerni a nők kettős helytállását – a munkaerőpiacon és a családokban –, valamint lehetővé tenni, hogy segítsenek a gyerekek nevelésében.
Az államtitkár elmondta, a 2011-ben bevezetett lehetőség igénybevételéhez a 40 év jogosultsági időből legalább 32 évet kell munkajövedelem utáni járulékfizetéssel igazolni, legfeljebb 8 évet lehet gyermeknevelési időként beszámítani, függetlenül a gyermekek számától.
A programnak köszönhetően az érintettek körülbelül négy és fél évvel korábban tudnak nyugdíjba menni, mint az átlag – mondta Novák Katalin, hozzátéve, a lehetőség nagyon népszerű, egyre nagyobb az érdeklődés iránta.
Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója a Nők 40 programot a magyar társadalompolitika egyik sikerágazatának nevezte, és elmondta, a százezredik kedvezményezettet 2013 végén köszöntötték.