2017.08.24. 12:53
LMP: a kormány uniós forrásokból tartja fenn politikai rendszerét
Az LMP társelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az Emmi Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságának 2 milliárd forintos, négyéves, romák mentorálását célzó pályázatáról számolt be kritikusan.
Hadházy Ákos szerint a pályázat azt a célt szolgálja, hogy Farkas Flórián miniszterelnöki biztos kifizethesse a hozzá hű embereket. Bár az ellenzéki politikus úgy ítélte meg: „nem ördögtől való” a romák kilenc hónapon át tartó segítése a többi között abban, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb munkát, de
furcsának ítélte, hogy a mentorok esetében semmilyen kiválasztási, felvételi procedúra nem zajlott.
Kifejtette: eddig nyolcvan emberrel szerződött a főigazgatóság négy évre, egyenként havi 400 ezer forintért. Közülük hetvennek csak középfokú végzettsége van – többségük pincérként végzett -, de tizenhármuknak még érettségije sincs. Holott a munka komoly adminisztratív feladatokkal jár, a többi közt be kell számolniuk a segített pszichés fejlődéséről is. Hadházy Ákos szerint a többségük roma önkormányzati képviselő vagy annak hozzátartozója, olyanok, akik segítették megtartani Farkas Flórián hatalmát.
Az LMP társelnöke felidézte azt a szekszárdi bírósági ítéletet is, amely szerint
a helyhatósági választáson szervezetten vitték szavazni a roma választókat.
Mindezt összefüggésbe hozta a Farkas Flóriánhoz köthető emberek „kifizetésével” és kijelentette: a Fidesszel választási szövetséget kötött Lungo Drom vezetőjének feladata lehet a romák választási részvételének megszervezése, amely pénzt igényel.
Beszámolt arról is: pártja ismét benyújtja a kilakoltatási moratórium visszaállítását célzó javaslatát, miután Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője nem zárta ki annak megszavazását.